36. zsoltár - BŰN ÉS KEGYELEM

1 A karnagynak. Dávidnak, az Úr szolgájának zsoltára.

2 Sugallatot a gonoszok szívébe
álnokság szava önt.

Az Úristen félelme
nincsen szemük előtt.

3 Mindegyik áltatja magát:
hogy nem deríti ki a bűnét senki,
nem fogják meggyűlölni.

4 Ajkán gazság és álnokság terem,
a bölcsességgel felhagyott,
avval hogy jót tegyen.

5 Az ágyán fekve gonoszságot tervez,
s mihelyt rálép a bűn útjára
kész minden aljasságra.

6 Jóságod felnyúlik, Uram, az egekig,
hűséged hatalmasabb, mint a fellegek.

7 Igazságod mint roppant hegyek,
akár a tenger, ítéleteid,
irgalmad átkarol embert és állatot.

8 Jóságod, Uram, oly csodálatos,
ó, Isten, mindnyájan tehozzád menekülnek,
szárnyad alatt megbúvik mindegyik.

9 Gazdagságodból dúsan töltekeznek,
és örömeid csorgó patakjából
te inni adsz nekik.

10 Az élet forrása tenálad,
fényedben látjuk meg világosságod.

11 Jóságod támogassa azt, ki ismer téged,
és minden igaz leljen üdvösséget.

12 Kevélyek lába ne érjen nyomomba,
ne sújtson rám a gonoszok keze.

13 A gaztevők ha felbuknak s leomlanak a porba,
többé nem állnak talpra.*

/*/ Így következetesen, végig felszólító módban, a zsoltár végső sorai a végítéletre és örök büntetésre vonatkoznak

Az előző zsoltárhoz hasonlít, de az emberi aljasság és isteni jóság ellentétét erőteljesebb és szenvedélyesebb módon ábrázolja. Az első négy versben a „gonosz” magabízó, előrelátó, és szíve mélyéig romlott. A zsoltáros evvel szemben nem a maga ártatlanságát, hanem az Isten határtalan irgalmát írja le szemléletes képekben. Istent mint anyamadarat (7. vers), majd mint az örömök „csorgó patakjainak” forrását (8. vers), végül mint örök fényforrást (9. vers) mutatja be. Ezek után a záróversekben a hangsúly a bűn és a gonoszság, nem a gonosz személy pusztulását kívánja.