A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [XV. Harminc év mesgyéjén]

Harminc esztendőre, ha előre néz az ember: milyen rengeteg, végeláthatatlan hosszúság az! A harminc jövendő esztendő. Ha pedig visszatekint harminc esztendőre: milyen rövid kis pálya az az elmúlt harminc esztendő!
De ez mind csak érzéki csalódás. Az igazság az, hogy harmnc esztendő, emberi mértékkel mérge, igen nagy idő. Akármilyen kicsinek látszik is, mikor visszanézünk rá. Sőt egy nemzet életében is nagy idő harminc esztendő. Azaz, hogy harminc esztendeje válogatja. Van a nemzet életében sok olyan harminc esztendő, amely csak annyi, mint egy perc. És van olyan harminc esztendő: amely kitesz annyit, mint három század. Már t. i. hogy vagy ront annyit, vagy javít annyit, mint máskor három század.
Ez a most letelt harminc esztendő bizony a rontás dolgában bőven kitett nálunk három századot. Hogy mit csinált az ország gazdaságából, azt abból látjuk legjobban, hogy milyen ma ez az ország. Mert idáig nem juthat el egy ország másfél év alatt. Harminc évi kárhozatos politika rombolása kellett ahhoz, hogy ennyire fajuljon itt minden. És hogy mi volt ez a harminc év az ország erkölcsi életében, arról ma már nem kell sokat beszélni. Keserves fájdalommal érezzük azt mindnyájan.
Százféle korrupció mellett ott virított az újságok korrupciója is. És én a Budapest-en kívül nem tudok újságot ebben az országban, amely harminc esztendő óta mindig a megkezdett egy irányban halad volna.
Harminc évet egy úton, egy irány szolgálatában tölteni mindig s mindenhol érdemé és tisztesség. De sokszoros érdem és tisztesség, ha akad magyar lap, amely a szabadelvű párt korrupt uralmának harminc esztendejét is következetesen egy úton, egy irányban, egy eszme szolgálatában tudta tölteni.
Egy ilyen határkő már nagyon kimagaslik. Egy ilyen határkőre felállva, tágasabb és teljesebb széttekintéshez jut az ember. És egy ilyen határpont bizony nagyon alkalmas arra, hogy az elmúlt harminc esztendőre visszatekintve az eljövendő harminc esztendőről elmélkedjünk.
Jogaink védelme foglalt el az elmúlt harminc évben is legtöbbnyire minket.
Hát hiszen, ha azt nevezzük jognak, ami írva vagyon, akkor nekünk van a legtöbb jogunk a világon. Angolországnak egyetlen törvénye sincs, amely azt mondja ki, hogy Anglia független, szabad állam. Nekünk van ilyen legalább huszonöt. És Anglia mégis független állam, mi pedig a huszonöt függetlenségi törvényünkkel még mindig csak szolgák vagyunk.
Miért? Mert a törvény és a jog egymagában még nem elég a függetlenséghez. Ahhoz még valami egyéb is kell: erő. Ez az, ami törvénynek és a jognak tartalmat, életet ád. A villamos lámpa igen szép dolog, de ha megvesszük és egymagában letesszük az asztalra, bizony sötét marad az. Belé kell vezetni a villamos áramot, az erőt, akkor fog ragyogni, fényt szórni, világítani. Angliának nincs írott joga, nincs törvénye a függetlenségről, de van ereje, s azért az ő függetlensége fénylik, mint a nap, s kételkedni benne nem jut eszébe senkinek. Annál kevésbé megtámadni.
Haj bizony! Bár lenne nekünk is tizedrészannyi jogunk és tízszerannyi erőnk, mint amennyi van! Nem írás lenne többé a függetlenségünk, de valóság.
És bár lenne csak fél annyi erőnk, mint amennyi önérzetünk és nagyratörő akaratunk van! Bár erővé változhatna mind az a sok nagy kívánság, hatalmas követelés, százféle csapkodó harcikedv, amivel egyesek most a magyar közéletet betöltik, de könnyű is lenne függetlenséget kivívni, nemzetiségeket beolvasztani, horvátokat megzabolázni!
Csakhogy éppen az az egy hiányzik. Minden megvan: jogunk, akaratunk, önérzetünk, csak erőnk nincs hozzá. Gyengék vagyunk, nagyon gyengék, nagyon kimerültek, nagyon elkínzottak. Ez volt a legszomorúbb tanulsága másképp olyan szép emlékű nemzeti küzdelmünknek.
Bűn-e, ha ezt nem tagadjuk, ha őszintén megmondjuk a nemzetnek?
Bűnös-e az orvos, aki őszintén megmondja a betegének, hogy gyenge, hogy nyugalomra és erősödésre van szüksége? Vagy az a jó orvos, aki az elgyengült beteget is avval vigasztalja, hogy semmi baja sincs, erős és egészséges, mehet, ahová akar, s teheti azt, amit tetszik? Én azt hiszem, hogy ha van gyilkos eljárás, ez az utóbbi az, amely, csakhogy szomorúságot, kedvetlenséget ne okozzon a betegnek, elhiteti vele, hogy semmi baja, eltitkolja betegségét, s így belebocsátja olyan megerőltetésekbe, miket egészséges ember kibír, de amik neki halálát okozhatják.
Bűn volna, ha azt mondanók a nemzetnek: gyenge vagy, nincs erőd kivívni függetlenségedet, tehát mondjál le minden törekvésről s nyugodj bele szolgai sorodba!
De becsületes kötelességteljesítés, ha azt mondjuk: nem vagy elég erős, hogy ma kivívjad függetlenségedet, tehát keresd a nyugalmat, hogy dolgozhassál, erősödhessél, s megerősödve megszerezd azt, aminek megszerzése ma még lehetetlenség számodra!
Erőre van szükségünk, azt kell megszereznünk, hogy készen legyünk a függetlenség küzdelmére. Ez hiányzik már csak, minden egyéb megvan hozzá. S ezt se ördögi mesterség megszerezni. Csak maradjunk meg most az erőgyűjtő munka jutalmánál s ne hallgassunk a zavarcsinálókra. Szokta azt sokszor tenni az ellenség, hogy ügynököket küld a harcra még készületlen táborba, azért, hogy ezek a tábor katonáit támadásra izgassák. Mert tudja, hogy ha tábor támad, mielőtt egészen kész lenne a harcra, akkor vesztébe rohan, s ellenségeé lesz a diadal. Józaneszű katonák, az ilyen ugrató ügynököket ki szokták vetni a táborból. Gondolja meg mindenki, hogy akik nálunk most a harcot, az összeütközést hirdetik, azok vagy ilyen ugrató ügynökök, vagy olyan katonák, akiket nem az eszük veszet, de a vérük.
Hiszem, hogy a nemzet megőrzi nyugalmát. Hevülése nem fogja kalandos kockázatokba ragadni. De viszont erőtlenségének érzete sem fogja elcsüggeszteni, hanem annál inkább buzdítani a megerősödés függetlenségszerző munkájára.
Ha így lesz, akkor az eljövendő harminc esztendő szebb lesz, mint az elmúlt. A bágyadtságából egyre több erőre kapó nemzet egymásután fogja tenni a lépéseket a függetlenség felé. SAk az első nehéz, a többi könnyebbenmegy. Az erő is hatványozva gyűlik azután.
Első lépés lesz 1911-ben a nemzeti jegybank. Második 1917-ben az önálló vámterület. Ez lesz az első évtized: a gazdasági függetlenség kivívásának, – nem: kimunkálásának időszaka, mert nem karddal, de munkával fogjuk azt elérni.
A második évtized a hadsereg és a külügy függetlenségét fogja meghozni. A harmadik évtized pedig a függetlenné vált Magyarország belső erejének, egységének, gazdasági fejlettségének teljes biztosítását. Ez lesz az az évtized, amelyben már az ország minden intézményét, jogát, törvényét át fogja járni a nemzeti erő s az életnek, fejlődésnek, virágzásnak egészséges vérkeringését fogja benne szétválasztaqni.
S a harmadik évtized vége az erő, egység és függetlenség boldog útján fogja látni a szenvedéseitől megváltott Magyarországot.
Ilyen legyen a Budapest második harminc éves jubileuma!

Harminc év 1877–1907; A „Budapest” újság jubileumi albuma; írták a „Budapest” volt munkatársai (az írás szerzője: Buza Barna, országgyűlési képviselő: Harminc év mesgyéjén.)