Bede Anna: A pusztában

Honkeresés-e? temetés-e?
Csak a jajok a némaságban,
seb-törte ajkak remegése,
csak a hideg van, a homály van,
csak egy szempár a szürkületben:
csak a távol leső oroszlán …
De űz a parancs, űz szünetlen:
át kell menni ezen a pusztán.

Sárból falat akik emeltek,
juhot füvekre kik tereltek,
fáradottak, búval rakottak,
a szolgaságtól elpereltek
kiknek szemében égő éden,
torkában mondhatatlan átok,
jönnek egy jel bűvöletében:
tépett, esendő óriások.

Teljesítetlen ős ígéret
látomások kábulatában,
veszett, beérhetetlen élet
csillag-omlások távlatában,
csak el, csak el halál utánig,
végső tűz-nap virradatáig,
minden titkok torkolatáig …
míg a vérzúgás csönddé válik …

Fent hűlt világok fénygolyói:
világító mécs milliárdnyi,
most kell lázadni és zokogni,
élettelen rögöt imádni,
és hinni abban, ami nem jön.
Holtak nyugalma várhat aztán …
Segíts új élethez, Teremtőm!
Át kell menni ezen a pusztán.