Diószeghy Dezső: Erdélyi menekült

Ruhája tépett, a téboly van szemében,
Otthona szétdúlt s üldözött, mint a vad,
Testét puskatus zúzta, folyik a vére.
Keblében a szív majdnem széjjel szakad.

Elvesztett mindent, amit adott az élet,
Ki úr volt, most az koldusként ténfereg,
Huszonkét év kínja nála nem ért véget.
Komoran néznek az erdélyi hegyek.

Feledne mindent, csak szeretetre vágyna,
Mit bánja életét, hogy üszök lett a háza,
Csak a magyarnál jó szót koldulni ne kellene.

Többet beszél a könnye vádló szavánál
Reszket az oláh az öreg Hargitánál
Mert lángpallossal áll őrt Erdély szelleme.