Ady Endre – Brüll Adélnak

Érmindszent, 1911. ősz

    Édes Egyetlen Asszonyom, Mindenem,
már egy hét óta foglalkoztam, ha holnap nem jön levél, táviratozom. De vártam, beteg is lettem, feküdtem három napig s végre, tegnap megjött a maga levele.
    Ez az én érimindszenti életem aránylag elég szanatóriumszerű volna, de egy doktor hiányzik. Aki nagy levertségemből, sokszor napokig tartó szótlan és tétlen gunnyasztásaimból kiűzzön. Ezért aztán nem tudok egy állandó bizakodó hangulatot megtartani, dolgozni pedig, sőt leveleimet úgy-ahogy elintézni sem. Pedig, amiket ezekről mondott s írt, mind úgy van, igaz és tudom is, hogy nekem fel kell szabadulnom. Karácsonykor jelenik meg új verseskönyvem, de ez már tovább nem mehet, anyagilag pedig egyre komikusabb lesz a kontraszt nevem, igényeim, korom és bevételeim között, ha – tragikus nem volna. Mégis úgy gondolom, ha hatszáz korona feltétlen minimális pénzem lesz január 1től havonként, akkor szerényen bárhol megélhetek, jobban, mint Budapesten. Addig is, míg egy regényt, vagy egy különös új, szép színpadi munkát elkészíthetek. Ez pedig esetleg apróságokon, mellékeseken kívül biztosan s munka nélkül meglesz.
    Fáj és éget, amikor kétségtelen gonoszságaimra emlékeztet, amelyek pedig hol a bor, hol idegrohamok machinációi voltak. Mert nem voltam rossz, s Magát még az egész világgal meghasonlott, kétségbeesett pillanataimban, amikor bántottam is, végtelenül szerettem. Az, ami vád, piszok igazságtalanul, minden alap nélkül ér, már nem fáj úgy, s ha fáj is, csak azért mert Magától ér. Az, amit üzen – nem értettem félre – természetes állapota lelkeinknek, érzéseinknek. Maga is szeret engem, én úgy szeretem, hogy már ötletben sem szeretek Magán kívül mást. Én talán belehalnék csúfosan, ha Magát elveszíteném, de némán és sokkal könnyebb fatalizmussal, mint nyolc és fél év óta bármikor.
    De miért kell nekünk ezt egymás elé tartanunk, amikor pld. én tudom, hogy életemet őrzöm meg, ha Maga nekem megmarad. Maga mondta sokszor; nem olyan sok van s lehet még a mi számunkra időben s egy kis boldogságban. Én el vagyok szánva, hogy ezért, Magáért, mindent megteszek, ha Maga is úgy akarja. Mint először egykor, most talán utoljára de lelkem egész szerelmével átadom magam a Maga vezetésének. Elég borzasztó, hogy így kell élnem újból és újból, amikor már a halálfélelem is egyre sűrűbb vendégem, távol a Maga egyedül kívánt drága mivoltától, ajkától s melegétől. Most már, hogy írja, hogy válasza nem lehet percre biztos és pontos, addig is, amíg egy Maga által adandó tanács s egészségi és üzleti körülményeim kiszabhatják, mikor, hogy és hol – lehet pár hét múlva – találjuk meg egymást, én írni fogok erőm és lehetőségem szerint gyakran. Legközelebbi levelemben majd írok részleteket napi dolgokról, később pedig Pestről azt, amit Magának tudnia kell.
    Átkulcsolom drága, egyetlen Asszonyom testét gondolatomban s nagyon-nagyon
                                                           Adyja