Kiss Menyhért: A hadiárva

Magyarok, tudjátok ki a hadiárva?
E véráztatta föld legbúsabb virága;
Kit, ha tüske tépi, sújtja a Nemezis,
Hiába sóhajtja: „Édesapám segíts!”
Nincs egy dobogó szív kísértetes éjbe,
Égő napsugártól, széltől, aki védje,
Nincs egy fejfa, melyre ráborulna sírva,
Idegen országban van megásva sírja,
Talán, hogy az árva könnyek meg ne leljék,
A szelek és felhők tudják csak a helyét…

Törüld le a könnyed, drága hadiárva,
Nézz mosolygó hittel magyar ég boltjára,
Édes atyád vére nem hiába omlott,
Ne szomorítsanak settenkedő gondok.
Minden kis árvának lesz itt édes atyja,
És boldog lesz, aki mindenét oda adja.
S utatokra áldást és verőfényt hinthet,
Ti bús árvaságtok váltott meg itt minket…

Magyar hadiárvák, sápadt, kicsi orcák
Derüljetek, öreg, drága Magyarország
Ezeréves márvány karjait kitárja:
Nem, nem sodorhat el vihar vészes árja;
Mint a betlehemi szalmás jászol felett,
Bölcsőtök felett is szent csillag reszketett.
Egy helyett vigyáz majd húsz millió rátok,
Magyarok Nemzete lesz édes apátok…
                                                               
                                                              1917