Tömörkény István: János mint szerencsés nyerő
S. szegedi honvédkapitánynak meg van az a szerencsés tulajdonsága, hogy delejes nézéssel, kézcsukló fogással s egyéb spiritiszta praktikával médiummá tudja tenni bármelyik honpolgártársunkat. A delejezett aztán képes mindenféle lehetetlen dolgok véghezvitelére: öt kártya közül kihúzza a hatodikat; megmondja, hogy mikor lesz végig aszfaltozva a Kárász utca; hány pipa dohányt szívott ki már Beck Pista; miért nincs az ember lábszárcsontja hátul, s nem elöl, amikor szükségképp nem üthetné bele az asztallábba, s végezetül mond teljes bizonyos lutriszámokat, amelyekkel rengeteg vagyonokat lehet nyerni.
Csütörtökön este éppen ilyen delejes előadás folyt egyik belvárosi vendéglő törzsasztalánál, s a bájos médium csalhatatlan lutriszámokkal örvendeztette meg a hallgatóságot.
Az volt a kérdés, hogy melyik számok nyernek a legközelebbi temesvári húzáson.
A médium egész határozottan felelt:
- 13, 50, 37.
János, aki a jelenvoltak között létezett, megpödörte erre a kokett bajuszt.
- Akkor nyerünk.
Föl is írta a számokat rögtön, egy darab plajbásszal egy darab papirosra, s azt eltette a legszorgosabban őrizett zsebébe, ahol a kapása, illetve uradalmi aligazgatója részére gyűjtött szivarcsücsköket tartogatja.
Jánosnak aztán másnap délután eszébe jutottak a szánok, de nem akarván maga elmenni a messzi lutrisboltba (nem érthető, hogy miért nincsen minden utcában három), beadta a cédulát a kiadóhivatalunkba egy forinttal együtt, hogy küldjék el a lutriba. Jánosnak, mint lapunk éjjeli munkatársának, ilyen eljárásokhoz régi szokásokon alapuló törvényes joga van.
A cédulát a forinttal elvitték, megtették, s János még aznap este megkapta a reskontót. Betette a tárcába, azt szorgos gonddal zsebre tette, és megnyugvással várta a vasárnapot. Mert vasárnap reggel János vagyoni állapota négyezer nyolcszáz forinttal magasabbra ugrik. Ti. ennyit fizet egy forint után a magyar állam mint országos kucséber.
Vasárnap reggel még az ágyban fekszik János, mikor behozzák neki a Szegedi Naplót. János legelsőbb is a tizedik oldalra nyit, s még a Matyit sem olvassa el, hogy ugyan mit szólhatott ő ki ezen a héten.
A tizedik oldalon csábos, túlvilági fényben ragyognak előtte a betűk:
Kis lottó
Temesvári húzás: 13, 86, 50, 41, 37.
- No ez pompás. Ezek ugyan ki lettek rendelve.
János ezzel gyorsan öltözködni kezd, de még ki sem lépett a házból, már elterjedt a szerencsés nyerés híre. Ugyanis Jánoshoz belátogatott az összes szegedi vízművek igazgatója, akinek elmondta a dolgot. Az se szól, se hall, csak fogja a kalapját, és vágtat a Ströblbe, hogy azon melegiben elmondja a nevezetes újságot a reggeliző közönségnek.
A másik vendég egy sportsman, aki reggeli lovaglásából tér haza, s János istállójában tartja a lovát. De miután Jánosnak nemcsak istállója, de konyakja is van, betér hozzá. János ül a széken, és nézi a reskontót.
- Mi az, te?
- Mi? – mondja János, és elébe adja a lapot a reskontóval diadalittasan. – Hasonlítsd össze.
Az ám. Semmi kétség. Kijött mind a három.
- No te ugyan szerencsés gyerek vagy, János.
- Gondolom – mondja büszkén lapunk éjjeli munkatársa.
Később azonban, amint beszélgetnének arról, hogy hol meg melyik bankban kellene fölvenni a vagyont, némi aggodalom támad Jánosban.
- De hát bizonyos-e ez egészen?
- Bizonyos-e? – mondja a vendég. – Hát add el nekem ezer forintért ezt a reskontót.
János sietve nyúl a lutrijegy után, s a tárcájába teszi.
- No majd csak – szól hamiskás mosollyal – magam veszem én föl a négyezernyolcszáz forintot.
Ezzel aztán eljönnek hazulról, s János megy a kecskekaszinóba diadallal. Ott rögtön odanyújtja a „főnök úr” elé a reskontó.
- Nézd-e, Kecske!
A főnök úr arca nem mutat semmi változást sem.
- Hát mit néznek rajta? – tör ki, és szabja tovább Elbeszélgető Sándornak a legújabb őszi kabátot.
- Nono, trafikos, nono – kiáltja János. – Nézd meg a Naplót.
Miután a kecskekaszinóban pipa, szivar, cigaretta, bot, ruha és nylevelés mellett Napló is kapható, könnyen meg lehet nézni. A főnök úr előveszi a zsebből a szemüveget, feltartja magasra, azután az orrával alábújik, és felüti a Naplót a tizedik oldalon. Ott áll:
Kis lottó
Temesvári húzás: 48, 86, 51, 41, 3.
- No – mondja a főnök úr – hát mit nézzek én ezen? Hisz nem jött ki egy sem.
Szegény János barátunk elhalványodva nézi. Hát nem. Rosszul van nyomva ez az újság. Nézzünk másikat.
S lázasan kezdik bontani a másik lapot. Ugyanaz az eredmény. A harmadikat, negyediket, ötödiket. Mind, mind egyforma. Csak éppen a Jánoséban van úgy. Ó, ó, én Uram és én Istenem, mi van itt? Mely csalfa szirének űzik a kokett bajuszú Jánossal játékukat?
Pedig nem. Nem szirének, hanem földi halandó. János is kitalálja hamar, mert fölemeli az öklét a levegőbe haraggal.
- No megállj, Batlalábú kompaktor!
János Szatymaz tekervényes útjain ádáz haraggal keres, stilétes bottal a kezében, bizonyos Batlalábú kompaktort, aki neki külön újságot nyomtatott. Halál, halál lesz ennek a vége, uraim – több nagy fejnek bánatos halála.
Szegedi Napló, 1893. júl. 19.