A magyarok szimfóniája, Hervoja bosszúja, Mátyás király lakomája

A magyarok szimfóniája

– Szent Gellért legendája nyomán –

Egyszer Gellért püspök, aki egy bajba jutott hívén segíteni akart, egyik hű társával, Walter mesterrel a királyhoz sietett. Ahogy mentek, egyszer csak elesteledtek, ezért egy erdős részen, amely disznók makkoltatására nagyon alkalmas volt, megszállottak.

    A vándorok eltörődött testtel elaludtak, s hát éjféltájban nagy zúgást hallottak. Erre mind a ketten felriadtak.

    Malomkő zúgását hallották, pedig ott a közelben nem állott malom. Elcsodálkoztak a malomkőzúgáson, és még jobban, amikor egy dal is felcsendült: a kézimalmot hajtó asszony dalolni kezdett.

    Amikor a püspök a dalt meghallotta, odafordult Walter mesterhez és azt kérdezte tőle:

    - Hallod-e a magyarok szimfóniáját, miképpen szól?

    És mind a ketten nevettek azon az éneken.

    Az asszony erről semmit sem tudott, csak forgatta a malomkövet, és énekelt tovább. Az ének pedig felszállt a magasba.

    Gellért püspök nem alhatott tőle, ezért elővett egy könyvet, és az ágyban olvasni kezdett. De nem tudott a szent könyvre figyelni, ezért ismét Walter mesterhez fordult, és azt kérdezte tőle:

    - Mi ennek a dallamnak a lejtése? Te értesz hozzá, hiszen kántor vagy. Aztán meg ugyan ki énekel éjszakának idején? Mert úgy megragadott ez az ének, hogy az olvasást sem folytathatom miatta.

    Azt mondta erre Walter mester:

    - Egy népdal dallamát halljuk. Ami pedig a személyt illeti: a házigazdának a szolgálója énekel, aki kézimalmon gazdája gabonáját őrli.

    Kérdezte a püspök:

    - Ügyességgel vagy erővel hajtják-e a malmot?

    - Ügyességgel is, meg emberi erővel is, mert a szolgáló saját kezével forgatja körbe a malomkövet.

    Azt mondta erre a püspök:

    - Milyen csodálatos dolog ez! Ha ügyesség, emberi ész nem volna, ugyan ki tudná a fáradságos munkát elviselni? Boldog ez az asszony, aki másnak hatalma alatt él, és nehéz szolgálatát ilyen vidáman, zúgolódás nélkül végzi.

    Gellért püspök nem feledkezett meg a szolgálóról, másnap nem csekély összegű pénzt adatott neki.

Hervoja bosszúja

– Thuróczi János krónikája és Tinódi Sebestyén költeménye nyomán –

Nagy úr volt otthon, a maga hazájában Hervoja spalatói herceg, de Zsigmond király udvarában kicsi volt a becsülete. A magyar urak csak figuráztak vele, mindig gúnyolták, folyton bosszantották.

    Különösen Csupor bán ingerkedett vele, ahányszor csak meglátta az udvarban, mindig kinevette, és ökörbőgéssel köszöntötte.

    Nyelte a mérget Hervoja herceg, tűrte a tréfa vastagját is, de szíve mélyén haragot forralt, és készült a bosszúállásra.

    Eljött a bosszúállásnak is az órája: Hervoja herceg hadat gyűjtött, zsoldosokat is fogadott, és Magyarországot váratlanul megrohanta.

    Amikor a király erről tudományt szerzett, mindjárt megbízta a vezéreket, hogy induljanak Hervoja serege ellen, és Boszniáig meg se álljanak.

    Ezt kétszer mondani nem kellett: Garai János, Maróthi János és Csupor Pál bán erős sereggel útnak indultak, s nemsokára Bosznia hegyei között jártak.

    Ott várt rájuk Hervoja herceg válogatott sereggel. Nem is hátrált, hanem bátran szembeszállt a magyarokkal.

    Harsogtak a kürtök, szólt a puska, tört a lándzsa, és hullott az ember. A magyarok már-már győztek, a bosnyákok mindenütt visszavonultak, amikor egyszerre a hegyek tetején nagy kiáltozás támadt:

    - Fut a magyar! Fut a magyar!

    A ravasz Hervoja bosnyákokat küldött a hegyek tetejére, azok kiáltoztak, hogy a magyarokat megzavarják.

    Ez a kiáltozás megrémítette a magyar sereget, mert mindegyik csapat azt hitte, hogy a másik elfutott, így aztán az egész sereg futásban keresett menedéket.

    A bosnyákok az összes vezéreket elfogták: fogságba esett Garai János, Maróthi János, de még Csupor Pál bán is.

    Sötét tömlöcbe zárták, erős vasakkal megvasazták a vezéreket, és nagy váltságdíjat követeltek a szabadulásért.

    Drága árat fizetett a szabadságért Garai János, még nagyobb summa aranyért szabadult ki Maróthi János, de legrosszabbul Csupor Pál bán járt: őt semmi pénzért nem bocsátotta el a herceg. Hiába ígért akármennyit, a herceg nem bocsátotta meg, hogy Zsigmond udvarában mindig így köszöntötte: Bő! Bő!

    No, ha így köszöntötte, Hervoja herceg meg is állotta a bosszúját. Erősen megkötöztette a bánt, aztán odahozatott egy nyers ökörbőrt, és azt mondta:

Éltedben szólasz vala te ökörszóval,

Immár te szólj most ökörábrázattal!

    Nem volt irgalom: Hervoja nyers ökörbőrbe varratta a bánt, ágy vettette bele egy nagy tóba.

Mátyás király lakomája

– Galeotto Marzio nyomán –

Magyarországon az a szokás, hogy négyszegletű asztalnál étkeznek, és mindent lében szolgálnak fel, a mártások pedig az ételek minősége szerint különböznek egymástól. A libát, a kacsát, a kappant, a fácánt, a foglyot és a seregélyt, ami az országban bőven található, éppen úgy, mint a marha, a bárány, a sertés vagy a vaddisznó húsát, más- és másféle lében, kirántva és becsinálva szolgálják fel.

    A magyarok valamennyien egy tálból esznek. A falatok kiszedésénél és a húsevésnél villát nem használnak, nem úgy, mint Itáliában szokásos. Minden magyar egy-egy szelet kenyeret tart a kezében, és arra veszi ki a közös tálból a megkívánt falatot. Ezt aztán darabokra szedi, és ujjával emeli a szájához.

    A magyaroknál rendesen nem osztják szét előre az ételt. Ezért aztán alig akad vendég, aki a gazdagon megterített asztal mellett kezét vagy ruháját tisztán tudná megőrizni. Ugyanis a sáfrányos mártás le szokott csöpögni, és bepiszkítja a vendéget.

    A magyarok sáfrányt, szegfűszeget, fahéjat, borsot és sok más fűszert használnak.

    A mártástól és a sáfrányos létől a vendégek ujja valósággal csepeg, de Mátyás király, aki ugyancsak kézzel nyúl mindenhez, sohasem csepegteti le magát, pedig nagyon figyel a társalgásra.

    Mátyás lakomáin mindig vitáznak egy-egy jelentős kérdésről, vagy tréfálkoznak, esetleg énekelnek. Itt ugyanis sok énekes és lantos van, akik magyar nyelven énekelnek a hősök viselt dolgairól. Az ének mindig valamilyen hőstettről szól, az anyagnak bővében vannak: a dalok többnyire a török elleni vitézkedésről szólnak. Szerelmes dalt ritkán énekelnek. A szöveg szépen hangzik: a magyarok, akár nemesek, akár parasztok, körülbelül egyforma nyelvet használnak. Beszédükben ugyanaz a kiejtés, a szavak használata és a hangsúly. Ezért a hősi dalokat egyaránt kedvelik az urak és a parasztok, meg is értik az ország szívében éppen úgy, mint az ország határain.

    De hogy a lakomához visszatérjünk: Mátyás király gyakran beszélt evés közben, máskor figyelemmel hallgatta mások beszédét, olykor pedig hősi dalok előadását. De bármilyen figyelemmel kísérte mindazt, ami az asztalnál történt, sohasem feledkezett meg a tisztaságról. Ő is mártásos húst fogyasztott, mint a többiek, de míg azoknak az ujja és a ruhája mindig foltos lett, a király folt nélküli ruhában és tiszta kézzel kelt fel az asztaltól.