Endrődi Béla: A pusztuló Budán
Óh csöndes, szunnyadó világ,
Lengjen körül békéd, magányod.
Mikor leszáll az alkonyat
Álmodni, sírni idejárok.
Itt nem zavar vad lárma, zaj,
Az emberek a múltban élnek,
S mindenen ott ring hímpora
A tiszta élet derűjének.
Hány boldog óra sírköve
Egy-egy ilyen dűlt, beomló ház,
Hol vén anyóka kötöget
S a kalitban madárka nótáz:
Hol a mohos tetők alatt
Két öreg szív egyszerre dobban,
S késő tavasz viráginak
Illatja leng az ablakokban;
Hol a szerelem sugara
Az élet alkonyán se gyérül,
Honnan örökbe ránkmarad
Hit és hűség – tündérmeséül…