Farkas Imre: A vén cigány, Búcsúpohár, Végrendelet

Farkas Imre

A vén cigány

Szellős kis viskóban fekszik a vén cigány,
Keskeny szalma-ágyon;
Fájdalommal telve, úgy zihál a melle –
Kerülgeti szemét a jótékony álom.

Keskeny szalma-ágyon haldoklik a cigány,
Hiányos a rongya –
Zokogva siratja, úgy búsul miatta
Szíve vérén nevelt két kicsi porontya.

Megmozdul az ajka, nehéz szó kél rajta,
Alig-alig rezdül,
Régi szép világról, tünde csillogásról,
Ragyogó teremről, tündérfényes estrül.

Barna cigányfiú – piros dolmány rajta –
Szomorú a nóta…
Cifra uraságok, fényes asszonyságok
Hallgatták… Nagy idő telt el már azóta.

Hogy volt az a nóta…? oly szép volt a szója,
Könny gyűlt a szemekbe…
Tilos nóta volt az, csak nagynéha szólt az:
Kossuth azt izente, nincs már regementje…

Haldoklik a cigány. Hegedűjét kéri,
Alig mozdul ajka…
Akaszd le a szegrül… a kopott húr rezdül,
Régi-régi nóta zendül íme rajta.

Úgy mozog az ujja, olyan szépen húzza,
Szeme fölvilágol,
Sírva sír a dallam, épp úgy szól mint hajdan
Ragyogó időkről, szép, szabad világról.

Megríkatja a húrt… megélénkül a múlt –
Száll a sok levente
Lobogó zászlóval, ajkukon a szóval,
Ajkukon a dallal: Kossuth azt izente!

Leborul az este s nótázásba kezdve
Elpihen a tábor.
Most pedig riadó… lobog a lobogó –
Viadal… diadal, győzedelmi mámor.

Húzta a seregnek… a dobok peregtek,
Lebegett a mente…
Kasza volt a kardjuk és a csatadaljuk
Ott zenget a húrján: Kossuth azt izente.

S ott a vészbe, tűzbe, húzta lelkesülve,
Húzta diadallal…
Húzta egy seregnek… be sokan elestek
Ajkukon a szóval, ajkukon a dallal!

…Keskeny szalmaágyon meghalt egy vén cigány
Hiányos a rongya,
Zokogva siratja, úgy búsul miatta
Szíve vérén nevelt két kicsi porontya.

Farkas Imre

Búcsúpohár

Hófelhő száll Pest felett –
Szívem immár este lett.

Elnézem az ablakomból,
Ott lenn mindent hogy belombol

A kristályos szűz dara
A szikrázó zúzmara.

Egy-két lámpa lángja néz föl
Lengő-rezgő szürkeségből.

A jégpántos vén folyam
Vert rőt ezüst. Most olyan.

Csúszós télben, zúgós éjben
Egykor régen én is éltem.

Halkkal, könnyű lakktopánba,
Dallal, ami akkor járta.

Zajjal, ami ujjongás volt,
Jajjal, ami boldogság volt.

Piros ablakok alatt
Úgy tiportam a havat.

Hidak ívén, kocsik mélyén,
Régi bástyák kőszegélyén.

Báli termek kékes árnyán,
Márvány páholyok homályán

Csók és eskü mennyi várt rám –
Az se baj, hogy elmaradt.

Csörgő emlékszánkó cseng itt
Haj, még ki mulatott ennyit?

Nem bántam meg semmit-semmit,
Minden jajból dal fakadt.

Szép virágos régi Pestem,
Jégvirágos téli esten

Rádköszöntöm önfeledten
Ezt a búcsúpoharat!

 
Farkas Imre

Végrendelet

„A tárcámban egy hervadt rózsaszál van,
Azt hagyjátok meg a szívem felett.
Ő adta azt egy őszi éjszakában
És azt hazudta hozzá, hogy szeret.”