Sajó Sándor: Farsang

A bálteremnek lágymeleg zenéje
Kiszűrődik az ablakon az éjbe;
Ott bent, a fényes, hangos bálteremben
Arcot rózsássá jókedv pírja fest
S míg bennem sápadt rémek árnya rebben,
Új táncot jár a boldog Budapest.

És tombol a tánc és angolmódra lejtik,
A sok magyar gyászt boldog an felejtik;
Elernyedt lelkű ifja karján
Nem „honleány” a fiatal lány,
Csak vágyra nyíló hervatag virág, –
Sugárzó vágyak édes melegén
Hitvánnyá vedlik a magyar legény
És mit neki a bús magyar világ!

Itt kint az éjben téli szél süvölt,
Sirály sikongat, farkashang üvölt,
Itt kint az éjben
Ablakot rázva,
Jajszót szaporázva
Egy vádló kérdés sír a szélben:
Mi van Erdélyben?
Hajó, legények, lányok,
Ti boldog cifra párok
S ti mulatók mindannyian:
Ti nem tudjátok, Erdélyben mi van?

Itt kint az éjben
Keletről szálló sóhaj sír a szélben:
Valaki – hallod? – fölsikolt,
Mondd, nem tudod, ki volt?
Halld: férfihörgés, – haldokló hörög,
Halld: ostor pattog, rabbilincs csörög, –
Ez gyereksírás, – ez most női hang, –
Hogy kéjeleg s jaj, – hallod? – hogy röhög
Az átkozott bitang!
Hahó, legények, lányok,
Ti boldog cifra párok
S ti mulatók mindannyian:
Ti nem tudjátok még a nóta búsát,
Nem hallottátok, Erdélyben mi újság,
Nem kérditek, hogy Erdélyben mi van?
Táncoljatok hát, – csak táncoljatok!
Pokol parázsán égő talpatok
Idegen kedvű muzsikás ütemre,
Vadul tiporjon zokogó szívemre,
S mindenre, ami szent bánat nekem
És ott sikolt a végeken…
Táncoljatok csak, – hajrá, víg zsivaj!
Oly szép az élet s nincs itt semmi baj, –
Csak épp a magyar fájdalom  
Árnyéka leng a függönyös falon
S minden szögletből kimered
Mint megsápasztó lelkiismeret
S minden lépésre sírva nyöszörög
A fényes parkett rései között…

Csak táncolj, vigadj, csonka ország!
Óh boldogok, kik elfelejtik
Szegény hazájuk árva sorsát
És könnyű szívvel meg se sejtik:
Bál éjtszakáján,
Sátán muzsikáján,
A nemzet lelkét hogy tapossák
Halálos kínnal meggyötörve
A rég megásott sírgödörbe…

                                                      1921