Szathmáry István: Köszönöm
Köszönöm, édes asszonyom,
Pajzán, csapongó pille-lelked,
Hogy egy szép nyári alkonyon
A csókoddal belém lehelted.
És köszönöm a szent csodát.
Mámorba ejtő szőkeséged,
És hűvös ajkad bíborát,
Mely harmatos tűzlánggal éget.
Köszönöm nagy szépségedet,
Hogy az enyém ezernyi bája,
Hogy nálam nincs s nem is lehet
E földnek gazdagabb királya.
Köszönöm, hogy az életem
Napsugaras, tavaszi álom:
Kacag a tűnő éveken
S rózsát nevel bús őszi tájon.
Köszönöm, hogy örök titok
Tudtál maradni: földi asszony,
Ki távozik, de jönni fog,
Hogy holnap új gyönyört fakasszon.
Köszönöm, édes asszonyom,
E soha nem múló szerelmet,
Hogy egy szép nyári alkonyon
A csókoddal belém lehelted.
1933