Lenkei Henrik: Petőfi velünk van

Petőfi velünk van! Velünk lesz örökké!
Itt közöttünk jár-kel! Lelke itten lángol!
Nem válhatok soha silány földi röggé!
Soha el nem tűnhet az élő világból.

Ha köddé szétfoszlik álmunk délibábja,
Fojtott sóhajunkat ő velünk sóhajtja,
Ha sorsharag ránk tör s körmit belénk vágja,
Velünk lázad, tombol s jajra fakad ajka!

Ha gőg buta győztén szégyenpírban égünk,
Véresre sarkantyúz míg nyakára hágunk,
S ha hazafikínban sorvad büszkeségünk,
Vele újra vívjuk tiprott szabadságunk!

Ha gond elől szállunk álomszőtte tájra,
Sasszárnyával kísér a csillagok közé,
Nincs földünknek zúgja, rozzant kalibája,
Minek varázsszínét ő fel nem födözné.

Velünk van ha ránk tűz a szerelem napja,
S boldogságtól szívünk mennyországgá tágul,
S ha üdvözünket kétség mennyköve lecsapja,
Velünk együtt szörnyed a nagy pusztaságtúl.

Velünk vigad, ujjong bor, tánc, zene mellett,
Velünk mámorodik hű baráti tűzbe’,
Velünk élvez hajnalt, rigót, virágkelyhet,
Velünk futkos réten pillangókat űzve.

Jaj, ha ki gúnyt nyilaz a jó magyar népre,
Új Lehel kürtjeként sújt rá harsonája!
Jaj, ha ki galádul a sorból kilépne,
Örök foltot éget hitvány homlokára!

De ha győzök lettünk s otthonunk meleget,
Trombitája válik nyájas tilinkóvá,
S bár köznapi bábbá süllyedni nem enged,
Családunk szentélyét nincs ki hűbben óvná!

Munkában örömünk, bánatban vigaszunk,
Pajtásunk, testvérünk, bajnokunk, vezérünk,
Ő a mi Nagyságunk, ő a mi Igazunk,
Az ő útjairól soha le nem térünk!

Petőfi nagy lelkét jövendő századok
El nem veszik tőlünk! Ragyog örök fényben!
S nemzet, kinek Isten ilyen kincset adott,
Sohse tenghet többé elhagyott szegényen!