Szabó Lőrinc: Tihany

Fejedet ölem, csókunk a Bakony,
rejtettük egymást, gyönyör s fájdalom.
Én? Hogy nem látok a szívedbe. Te?
Azt, hogy már nem gondolsz valamire.
Bolond éj jött; őr hold, sötét Bakony;
s másnap Tihany és boldog Balaton.
Tihany igaz szeretőknek való.
Égbe ölelt kék karjával a tó,
s jártuk a vetést, szedtünk pipacsot,
sirály suhant, a tündér álmodott,
s hogy már elnémult az éji tücsök,
szemedben még hét csillag tündökölt...
S ma is... Mért vagy hát megint szomorú?
Nem boldog így ez a túlboldog fiú!
Új alkony gyúl... Sírsz? S ne tudnád, miért?
Nézd: sellő úszik a könnyeidért!
Hogy csókolsz! Vége? Vagy talán szeretsz?
Még a boldogság is rettenetes.