Erdélyi József: Téli álom, Téli virágok, Vörös május

Erdélyi József:

Téli álom

Undok idő, fagyos, sivár.
Legalább a hó esne már!
Esne, esne, akkor hó:
takarná be a világot. –
Az lenne tél, nekem való!

Omlana bár, meg se állna,
míg egy toronyhegy kiállna,
míg kiállna egy gyárkémény. –
Egy sivatag lenne a Föld,
egy hómező s rajta én, én.

Hósivatag, fehér tenger,
közepében csak egy ember;
tanyák, falvak, városok: lenn,
lenn, a mélyben és könnyebbség,
nagy könnyebbség unt szívemben.

Nagy könnyebbség a szívemben,
csend zenéje a fülemben;
csend zenéje, boldogságnak
tündéri szép muzsikája,
hívó dala más világnak –

végtelenséggel határos.
Nem zavarná falu, város;
nem hatolna fel a mélyből
semmi, – semmi a halandók
fájdalmából-öröméből.

Semmi!… Csak egy régi gyermek
csengő hangját hallanám meg,
nagy mélységből, messzeségből,
hava alól múlt teleknek,
lefelejtett, vén mesékből.

Forró könnyem megáradna
s az a nagy hó elolvadna;
földet érne újra lábam
s mintha mi sem történt volna:
ott állnék, a mi utcánkban,

s örülnék, hogy jön-megy a nép…
Egykettőre hazamennék:
kislányunkat ölbevenném
s míg szepegne, könnyes arcát,
nedves orrát megtörölném.

Az ablakon az utcára
ki-kinéznék, – havat várva,
havat, karácsony hetére. –
Tapsolnék egy tenyérnyinek;
sokallnám, ha térdig érne…

Pesti Napló, 1928. április 8.

Erdélyi József:

Téli virágok

Tél van, – kopaszak már a fák,
csípős a levegő,
fagyos a reggel és a föld
kemény, akár a kő.

Kemény a föld, – mint a fukar
ember szőrös szíve,
amit borotvál folytonos
siránkozás szele.

S ha rásüt a Nap: csupa sár,
csúf locs-pocs a világ.
A fából-szénből kicsapó
tűz a legszebb virág.

S amott az utcára ni, ni:
mennyi virág nevet,
meghazudtolva a kopár,
virágtalan telet.

Mennyi virág! Csupa nemes
melegházi csoda
s az a kirakat mekkora, –
mint egy szép kis szoba!

De bármi szépek, nemesek:
szebb náluk egy szerény
vad ibolya, mit leszakít
tavasszal egy szegény.

S minden virágnál szebb virág,
mi szívünkben fakad
s vidítja télen, – nyáron is
a ránkszorultakat!…

Pápai Hírlap, 1927. december 10.

Erdélyi József:

Vörös május

/1919/

Ne féltsétek a zsidókat,
az Egyiptom-pusztítókat!
Mit nekik a vörös terror? –
Vörösebbet láttak egykor!
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal kelt át Mózes
már a Vörös-tengeren!…

Tegnap olyan nemzeti volt,
nemzetközi ma már a bolt,
vörös díszben a kirakat,
vakítja az „elvtársakat”.
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal kelt át Mózes
már a Vörös-tengeren!…

Szemes szemtelenek jussa
a világ minden izmusa.
Eszme ide, eszme oda,
csak a bolond gójnak csoda. –
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal kelt át Mózes
már a Vörös-tengeren!…

Az utcákon halál baktat,
minden ajtón bekopogtat.
Zsidó ajtón int a Tóra,
megy a halál más ajtóra.
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal kelt át Mózes
már a Vörös-tengeren!…

De nem tűrjük: a türelem
sírhalmunkon rózsát terem.
Lovak vagyunk vörös hámba’,
zsidót viszünk Kánaánba.
Így aztán a kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal gázol ismét
át a Vörös-tengeren!…

Vác, 1919. május
Magyarság Útja, 1942. május 1.
Villám és virág. Turul kiadás, Budapest 1942.