Erdélyi József: Téli álom, Téli virágok, Vörös május
Erdélyi József:
Téli álom
Undok idő, fagyos, sivár.
Legalább a hó esne már!
Esne, esne, akkor hó:
takarná be a világot. –
Az lenne tél, nekem való!
Omlana bár, meg se állna,
míg egy toronyhegy kiállna,
míg kiállna egy gyárkémény. –
Egy sivatag lenne a Föld,
egy hómező s rajta én, én.
Hósivatag, fehér tenger,
közepében csak egy ember;
tanyák, falvak, városok: lenn,
lenn, a mélyben és könnyebbség,
nagy könnyebbség unt szívemben.
Nagy könnyebbség a szívemben,
csend zenéje a fülemben;
csend zenéje, boldogságnak
tündéri szép muzsikája,
hívó dala más világnak –
végtelenséggel határos.
Nem zavarná falu, város;
nem hatolna fel a mélyből
semmi, – semmi a halandók
fájdalmából-öröméből.
Semmi!… Csak egy régi gyermek
csengő hangját hallanám meg,
nagy mélységből, messzeségből,
hava alól múlt teleknek,
lefelejtett, vén mesékből.
Forró könnyem megáradna
s az a nagy hó elolvadna;
földet érne újra lábam
s mintha mi sem történt volna:
ott állnék, a mi utcánkban,
s örülnék, hogy jön-megy a nép…
Egykettőre hazamennék:
kislányunkat ölbevenném
s míg szepegne, könnyes arcát,
nedves orrát megtörölném.
Az ablakon az utcára
ki-kinéznék, – havat várva,
havat, karácsony hetére. –
Tapsolnék egy tenyérnyinek;
sokallnám, ha térdig érne…
Pesti Napló, 1928. április 8.
Erdélyi József:
Téli virágok
Tél van, – kopaszak már a fák,
csípős a levegő,
fagyos a reggel és a föld
kemény, akár a kő.
Kemény a föld, – mint a fukar
ember szőrös szíve,
amit borotvál folytonos
siránkozás szele.
S ha rásüt a Nap: csupa sár,
csúf locs-pocs a világ.
A fából-szénből kicsapó
tűz a legszebb virág.
S amott az utcára ni, ni:
mennyi virág nevet,
meghazudtolva a kopár,
virágtalan telet.
Mennyi virág! Csupa nemes
melegházi csoda
s az a kirakat mekkora, –
mint egy szép kis szoba!
De bármi szépek, nemesek:
szebb náluk egy szerény
vad ibolya, mit leszakít
tavasszal egy szegény.
S minden virágnál szebb virág,
mi szívünkben fakad
s vidítja télen, – nyáron is
a ránkszorultakat!…
Pápai Hírlap, 1927. december 10.
Erdélyi József:
Vörös május
/1919/
Ne féltsétek a zsidókat,
az Egyiptom-pusztítókat!
Mit nekik a vörös terror? –
Vörösebbet láttak egykor!
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal kelt át Mózes
már a Vörös-tengeren!…
Tegnap olyan nemzeti volt,
nemzetközi ma már a bolt,
vörös díszben a kirakat,
vakítja az „elvtársakat”.
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal kelt át Mózes
már a Vörös-tengeren!…
Szemes szemtelenek jussa
a világ minden izmusa.
Eszme ide, eszme oda,
csak a bolond gójnak csoda. –
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal kelt át Mózes
már a Vörös-tengeren!…
Az utcákon halál baktat,
minden ajtón bekopogtat.
Zsidó ajtón int a Tóra,
megy a halál más ajtóra.
Ilyen-olyan kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal kelt át Mózes
már a Vörös-tengeren!…
De nem tűrjük: a türelem
sírhalmunkon rózsát terem.
Lovak vagyunk vörös hámba’,
zsidót viszünk Kánaánba.
Így aztán a kommunizmus
nem fog ki a héberen:
száraz lábbal gázol ismét
át a Vörös-tengeren!…
Vác, 1919. május
Magyarság Útja, 1942. május 1.
Villám és virág. Turul kiadás, Budapest 1942.