Szabó Lőrinc: Barátaimhoz, Ellenségeimhez, Egy döglött légyhez

Szabó Lőrinc:

Barátaimhoz

Zilahy Lajosnak

Álmatlanul forgolódtam az ágyon.
Éjfélig itt volt három-négy barátom,
tervek lobogtak, gúny, vád, vad beszédek,
szidtuk a pénzt és mentettük a népet
s elmentek és kihűlt a láng heve.
– Hagyjuk, fiúk, nem lesz itt semmi se!

– Nem hát – morogtam. S teltek lassú órák.
– Nagyzolsz, vízcsepp? Tenger a múlt s az ország!
Mi közöd hozzá?! – Forogtam, tűnődtem:
– Mi jogod?!… Aludj!Oly elérhetetlen
a nép és oly nagy, mint az ezredév…
Mentsd inkább a magad kis életét! –

Csend volt. Csak agyam vergődött, – Öregszem…
Mi lesz?… Ezerkilencszázban születtem…
Volt csalódás… S mennyi lesz, ha megérem
a kétezret, ahogy egykor reméltem!
Mennyi lesz akkor! – S játszva, mint gyerek,
elképzeltem, hogy százéves leszek

s ekkor hirtelen megláttam a törvényt:
– Egész hazámmal csak tízannyi történt,
csak tízszer annyi, mint amennyi vélem…
Ezerből száz: az én rokoni részem!
– kiáltottam és árva testemen
átnyúlt, átcsapott a történelem

és ami messze volt és idegenség,
most mind körém gyűlt s lett egyszerre szomszéd,
apa, déd, ük és testvér és barát lett,
tíz magyar század egy közel család lett
és mint ismerős állt előttem ő,
a Honfoglaló, a Telepítő…

Felültem… Bennem dobogott az ország
s én fiatalnak éreztem a sorsát,
reménykedőnek, lángnak, magaménak…
S körülnéztem, kerestem a fiúkat
s mint erős érc, zenget bennem a hit:
hogy csinálunk mi itt még valamit!

1937

Szabó Lőrinc:

Ellenségeimhez

Az leszek, amivé ti tesztek,
ellenségeim, ti neveltek!
A hazugság s gazság, amit
tűrnöm kell, mind csak kitanít:
ti magatok készítitek
iszonyú fegyvereimet.

Nem vagyok már a régi jámbor,
ki félt a saját igazától
és hogyha kés szaladt belé,
sírt s vérzett, de csak befelé,
vér s könny másra kell már nekem
s én mindenre emlékezem.

Tudod, mit tettél velem… akkor?!
Emlékezz, gaz, s irtózz magadtól,
irtózz, bitang: bűnöd tovább
nőtt a néma éveken át
és amit törleszteni kell,
már sokakkal számolod el!

Hiába az erőd, a pénzed,
én több vagyok s messzebbre nézek,
még tűrök és még hallgatok,
de már nem vagyok rabotok,
kínom már nemcsak az enyém,
egy egész ország vagyok én.

Még várok, még csak készülődöm,
akarom, hogy a béke győzzön,
de ha kell, a fegyveretek,
az fordul már ellenetek:
sorsotok lesz, amivé tesztek,
vigyázzatok, mert ti neveltek!

1937

Szabó Lőrinc:

Egy döglött légyhez

Amíg éltél, semmi se voltál,
de hogy itt heversz, szárnyas kis piszok,
egy halott király se mutatja úgy a
véget, ahogy te mutatod.

Amíg éltél, a zümmögő perc
szólt belőled, de most azt hirdeted,
hogy akármit csinálok tíz-húsz évig,
végül örök társad leszek.

Kis múmia, parányi féreg,
nagy jel lettél te, nagy bizonyíték:
úgy takarítanak el, ahogy én most
elfúvom tested szemetét.

Amíg éltél, semmi se voltál.
Éltem, és a semmi piszka leszek.
Röpülj, kis halott, nem vagy nyomorultabb,
mint én s miden évezredek.

1937