Tűz Tamás: Földi látomás

mindjárt kezdetben kellett volna nemde
szédítő űrt fed napszemüveged
ha leszállnék a templomi hidegbe
ha megfoghatnám márványszép kezed

azt meg kell adni mosolyogni tudtál
villámokat csak néha szórt szemed
ibolyaszínű csillagképbe buktál
zuhanásodtól most is reszketek

elnémulok a halál árnyékában
kórisme röntgen hőemelkedés
hosszú alvások napnemérte nyárban
eszmélet eszem az is csak kevés

egyszerűen azért azért vagy másért
volt egy ember talán én voltam az
kit múlhatatlan földi látomás ért
kire nem vár már csak örök tavasz