Gyurkovics Tibor: József Attila
Krétával írtál deszkafalra
törölhetetlen verseket,
de most az éjtől elragadva
hajtod alá a fejedet.
Világkiáltó száddal már a
szárszói sarat csókolod,
üti a férgek kalapácsa
bazaltkockájú homlokod.
Őrzöm sorod, mint falevélen
az ősz megőrzi a nyarat,
emberbőrömön ez az érem,
hagyatékodból fanyomat.
Ne ülj testszaggató vonatra,
ne kanyarogj a síneken,
kancsód ne hulljon száz darabra,
települj le a szívemen!
Körmödön kék az éji festék!
Huszonnyolc kerék súlya nyom!
Ne hadd, hogy ingedből kitessék
az éktelen birodalom!
Kezeden a halál csomói,
fogóddz belém, míg átmegyek
a síneken, hol meg kell halni,
egy kis gyerek s egy nagy gyerek!
Lefekszem melléd és e földnek
adom át minden tagomat,
hogy veled egyesülve nőjek
föl e hazában, mint a mag.