Gulyás Pál: Vak börtönben

A HAJDÚKHOZ

Nektek az Isten tengert nem adott,
idedobott az Óceán mögé,
de fölöttetek lengnek a csillagok –
számítsátok ki a csillagok szögét!
A csillagoknak az összehajlását,
amelytől függ duzzadó véretek –
lessétek meg a konstellációkat,
ők szűrnek a füvekbe mérgeket!

Nektek az Isten tengert nem adott,
de véretekbe dobta ritmusát:
zúgó katlan a testetek… Lessétek
meg a művészet logaritmusát!
Zúgó katlan a testetek, úgy ültök
előttem, mint a forgó indulat
mozdulatlan szobrai, arcotokra
piros rózsát fest az alföldi Nap!
Ti azt mondjátok, hogy ez az egészség
rózsája… Én azt mondom: a halál,
a cselvető halál rózsája játszik
arcotokon, ő ver titkon tanyát
tibennetek, ő gyúrja lábikrátok,
ő gyúrja mellkasotok, izmotok,
ő gyúrja agyvelőtök gőzcsomóit,
szívetekben az ő keze motoz!
Úgy ültök itt előttem, mint a düh
bálványai: a földre letepert
benneteket a vad Történelem,
évszázadok kínja, egy vak keserv!
Itt hevertek, mint a düh telt tömlői,
testetek a nedvtől szinte reped…
Lessétek meg a csillagok pályáit,
lessétek meg a szent művészetet.

Nincs más menekvés: új Eiffel-tornyot
kell építeni az egek felé,
ássátok fel gyorsan az Alvilágot,
hívjátok fel Szókratész szellemét,
hívjátok fel Plátót és az Argókat,
vágjatok a vad vérnek új utat…

Nincs más menekvés: új Eiffel-tornyot
kell fúrnotok az égbe, új kutat,
a művészet csillagtornyát húzzátok
a levegőbe, a vak ösztönök
hínárját rántsátok ki véretekből,
amely alatt a Föld dühe dörög!
Építsetek új tornyot a magasba,
legyen a szívetek új motorok
zúgása, legyetek új vezetékek,
és legyetek új transzformátorok!

Nem látjátok, hogy be vagytok kerítve
mindannyian már? Egy új Batu-kán
kacag szekértáborotok fölött –
hol lesztek egy alkonyi nap után?
Nem lesz belőletek egy ép íz, szerte
lesztek szórva a Föld négy sarkain,
véretek folyamában fogtok úszni,
s eltűntök a Természet ajtain…

A Természet ajtókkal van tele!
Nektek az Isten tengert nem adott –
tömjétek be a Térnek ajtaját,
amely mögött az Óceán zuhog!
Építsetek új kábelt a tengerhez,
amelyben a csillagok csendje él…

Most itt ülök véretek börtönében,
titeket vak börtönbe zárt a vér!

1938. február 8.