Erdélyi József: Fekete tölgy

Hajdanában-danában,
ezer tölgyfalábbal,
keskeny híd vitt a Balaton
széles vizén átal;
dalban mondja ma is hírét
a magyar nép ajka:
„Széles a Balaton vize,
keskeny a híd rajta…”

Rég elpusztult a Balaton
regebeli hídja;
de megvan még a híd lába,
a fekete tölgyfa;
rejti a Balaton vize,
őrzi a híd lábát,
ráborítja, szemfedélül,
habcsipkés hullámát.

„Széles a Balaton vize,
keskeny a híd rajta” –
őrzi még a híd emlékét
a nép dalos ajka;
a Balaton széles vizén,
ahogy hajdanában,
áll még a híd, az a híres,
ebben a danában.

Áll még a híd, mint ezelőtt
ezer esztendővel,
áll az a híd, a nép ajkán
dacol az idővel,
birkózik a feledéssel,
s hátán ezer évvel,
küzd ma is a mély Balaton
hullámzó vizével.

Rég elpusztult Avarország,
híres se maradt fenn
a nép ajkán, csak az írott
világtörténetben,
s egybehangzik az írással,
a nép dalos ajka:
„Széles a Balaton vize,
keskeny a híd rajta…”

Sok jó legény esett arról,
s fúlt a Balatonba;
futott a nép, a legyőzött
bújt el a Bakonyba;
vitte ajkán a híd hírét,
dalba is foglalta:
„Széles a Balaton vize,
keskeny a híd rajta…”

Lány énekli azt a nótát;
lány a legényt óvja:
„Ne menj arra, kisangyalom,
mert leesel róla…”
lány szerezte azt a nótát;
lány a legényt óvta –
ezer éve a nép ajkán
búsan zeng e nóta.

„Ne félj leány, nem esek én
a veszedelembe;
inkább esek veled, leány,
örök szerelembe” –
szólt a legény a nótában,
míg ép volt a nóta –
hány legény s leány ajkán zeng
annyi idő óta?!…

Épül még a híd, nem keskeny híd
épül olyan széles:
bátran lép rá a magyar nép,
ez az ezeréves;
vasból-kőből, nem tölgyfából,
lesz annak a lába;
azon megy át a magyar nép
egy szebb, jobb világba.

Széles híd visz a Balaton
széles vizén által,
hajók járnak el alatta,
öblös vitorlákkal;
dalok anyja lesz az a híd,
vad viharok féke,
s ringatódzó, szép szerelmek
boldog menedéke…

Élet és Irodalom, 1959. június 26.