Reviczky Gyula: Arany Jánosnak
Válaszul "Kozmopolita költészet" című versére
Áldom én is azt a bölcsőt,
"Mely magyarrá ringatott".
Áldom én is azt a sorsot,
Mely szívembe dalt adott.
A dicső szellem világát
Áldom mindenek felett,
S dallom, ami bennem eszme,
Dallom, amit érezek.
Szép az ének, szent az ének,
Drága kincs, ha nemzeti.
De a legszebb dal örökké
Általános, emberi.
Az igazság egy lehet csak
Valamennyi nyelveken.
Nagy leszen, ha lelke is nagy,
Ki művész első helyen.
Kék egével ősz Homérosz
Valamennyi nemzeté.
Búskomolyság, mélaság is
Egy van csak: a Hamleté.
Bolond Istók mindenütt volt,
Ahol ember szenvedett.
Nagy művész, ki emberek közt
Feledi a nemzetet.
Gúnykacaj minden hazában
Don Quijotenak végzete.
Ember, hát nem kell kutatni
Küzdő Faust német-e?
A világ nyelvét beszéli
Moliere, a francia.
Harpagon, Alcest s a többi
Csupa kozmopolita.
Általános eszme s érzés,
Nagy, ha nem is nemzeti,
"Dalok korcsa", melyben ez nincs;
Az igazság megveti.
Nép után nép küzd a létért,
Eltűnnek a nemzetek,
Róma megszűnt, csak Horácban
Élnek még az e m b e r e k.
Népével van összeforrva
A nagy eszmék dalnoka.
"Mind tükör volt egymagából
Tűnt nekem fel nép és haza!"
Egy egész nép ilyen ének
S akkor leghatalmasabb,
Hogyha, bár forrása egy csak,
Mindenütt süt, mint a nap.
A tiéd is mindenütt süt.
Nagy vagy a nagyok között!
N e m z e t ily n a g g y á s o s e m t e s z,
C s a k az e s z m e, m e l y ö r ö k.
"Két világ csodája", fénye
Halhatatlan éneked,
Most magyar, létezni fogsz, ha
Nemzeted csak létezett!