Páter Zadravecz István bencés szerzetes, püspök

A doktorátusok megszerzése után 1907-ben X. Pius pápa szentelte pappá. Hazafiúi elkötelezettségét jól mutatta, hogy első római szent miséjén a magyar nemzetet és hazát áldotta meg. Ezután hazarendelték, és Baján, majd Gyöngyösön tanított dogmatikát és morált. Amikor a pápai egyetem meghívta rendes tanárának, ő elöljáróinak engedelmeskedve nem fogadta el a felajánlott állást. Feljebbvalói indoklása szerint: „itthon is szükség van kivételes szervező erejére és lelkeket alakító szónoki képességeire”.

1915-ben Szegedre került, ahol a helyi ferences zárda házfőnöke és az alsóvárosi Mátyás templom plébánosa lett – az itt született politikai, elvi fejtegetései a következő fejezetben kerülnek megtárgyalásra.

Az első világháború alatt kitartásra, hűségre buzdított, és a győzelemhez lelki feltételt szabott. Már két évvel a gyászos események előtt érzékelte az ezeréves Magyar Apostoli Királyság felett tornyosuló gomolygó viharfelhőket. Az 1918. október 31-én kitört felfordulásban igyekezett megőrizni és megszervezni katolikus híveit, hogy a kavargó indulatok közepette megtartsák sziklaszilárd hitüket. Harcolt a katolikus sajtóért, amelynek támogatására pénzt is gyűjtött. A katolikus népszövetség aktív tagja volt, és már ekkor tanúbizonyságot tett a szociális kérdések, a szegények sorsa iránti rendkívüli érzékenységéről. Közvetlen célja azonban a vörös világ letörése volt, melyért Kapisztrán Jánosként harcolt. Itt, Szegeden lett a különítményesek apostola, és az általa alapított legényegylet révén a Mars-téri vöröslaktanya lefegyverzésében is részt vett. Később ezen akciót tekintették az ellenforradalmi Nemzeti Hadsereg létrejöttének. Fellépett a francia megszálló csapatok packázásai ellen, és habitusának megfelelően tárgyalt Gondrecourt francia tábornokkal is, ami az adott helyzetben igen bátor tett volt.

Gondrecourt: „A bolsevizmust hogyan lehetne letörni Magyarországon?"

Zadravecz: „Én bátran felelek. Az ezerháromszáz főnyi hadseregünket engedjék tízezerre kiegészíteni, adják vissza elvett fegyvereinket és akkor megvívjuk a mi kis harcainkat. Csak némi tüzérségi segítséget kérünk."

G.: „…százötvenezer főnyi vörös hadsereg ellen tízezer ember – komolytalanság, lehetetlenség."

Z.: „Az a százötvenezer főnyi vörös hadsereg, tudja meg tábornok úr, csak papíron vörös. Lélekben fehér az és már az első puskagolyónál szétbomlik mint a kártyavár. … És aztán beolvasztjuk őket a nemzeti hadseregbe, indulunk a határokra velük és biztosítjuk az ország területi integritását."

G. (visszafojtott dühvel): „Most már csak azt szeretném tudni, hogy ki győzött a háborúban, mi vagy pedig önök?"

Z. (mély lélegzetet vett): „Magyarországot nem győzték le. Ez a nemzet csak öngyilkosságot kísérelt meg, de már gyógyulóban van és éled."

G. (felpattanva, dühösen): „Ez már mégis csak sok!" – revolveréért kapott, de látva a barát hűvös nyugalmát, szégyenkezve hátrált – „Bocsánat, nincs szándékomban Istennek egy védtelen szolgáját bántani, de azt most már nagyon szeretném tudni, hogy mi bátorította fel, hogy ilyen vakmerő kijelentéseket tegyen."

Z. (rózsafüzérét morzsolgatva): „Az örök igazság. Magyarország olyan egységes-egy, hogy megcsonkítani büntetlenül nem lehet. Ez az ország megcsonkítva életképtelen és a nemzet ősi erői kifelé törve követelik az igazságot. És én tudom, hogy eljön az az idő, amikor a tábornok úr is visszaemlékszik majd szavaimra, mert megéli még, hogy a most belopozkodó megszállók vert seregként takarodnak ki Magyarország ősi földjéről.
Ebben az időben lett tagja mind az Antibolsevista Comité-nek (ABC), mind a Horthy-korszak talán legjelentősebb titkos szervezetének, az Etelközi Szövetségnek (Ex). A meddő vitákat gyakran ő mozdította ki a holtpontról. Álláspontja szerint „a végleges konszolidálás előtt a pogromot nem lehet kikerülni". Egy táborba szólította a haza minden rendű és rangú emberét, hiszen belátta, hogy az ellenséget másképp legyőzni lehetetlen. Beszédeinek, szónoklatainak eredménye az lett, hogy a szegedi hívek nagy része védetté vált a felforgató eszmékkel szemben. Már ekkor élesztgette – talán elsőként – a később fellángolt irredenta tüzet, amely az évek folyamán a számtalan ilyen irányú szerveződésben öltött testet. Ezen szerveződések, és egyáltalán a szervezés kapcsán meg kell említenünk, hogy Zadravecz az Eszme élő valóságát nem egy szűkre szabott párt egyéni érdekektől mérgezett légkörében, hanem egy kizárólag az ideák diadalra jutásáért harcoló mozgalomban kívánta megvalósítani, úgy egyházi, mint világi vonalon. A későbbi nemzeti hadsereg toborzó bizottságának tagjaként jelentős szerepet vállalt a fehér csapatok tényleges felállításában. Számtalan szervezkedés elindítója és vezetője volt már a kommün alatt is, ami miatt a kommunisták elfogták, és később kolostorának elhagyását is megtiltották neki. Mikor ennek ellenére tovább folytatta a titkos szervezkedést, halálosan megfenyegették: „könyörtelen halállal lakolsz Zadravecz páter!” Vállalt harcát azonban élete kockáztatásával is töretlenül folytatta. Ennek közvetlen célját az ABC egyik ülésén – mikor a franciák álláspontja enyhült az ellenforradalmárokkal kapcsolatosan – így fogalmazta meg: „Akkor itt legelőször a politikai hatalmat kell félelmet nem ismerően megragadni. Utána nyomban megalakulhat a nemzeti hadsereg, aztán irány Budapest, ahol most a szovjet rém trónol."

Szegeden ismerkedett meg a későbbi korszak vezető politikusaival és irredenta „kemény magjával”, többek között Horthy Miklós ellentengernaggyal, Gömbös Gyula századossal és Prónay Pállal a kitartásra, a vörös rém elleni harcban tanúsítandó helytállásra buzdított, amiért a háború elvesztése után az úgynevezett népbíróság két évi börtönbüntetésre ítélte, mint „háborús- és népellenes bűnöst”. 1947 végén szabadult fogságából, és azt folytatta tovább, ami lényének legtermészetesebb kifejeződése volt: a harcot a keresztény, integráns Magyar Apostoli Királyságért.

Az ötvenes években újraéledt a szabadkőművesek réme, az Ex (Etelközi Szövetség) valamint 1954-ben – az ekkor hetven éves Páter vezérsége alatt – az illegalitásban megalakult a Magyar Keresztény Nemzeti Párt, amelyben helyet foglalt többek között: P. Bónis Arkangyal, P. Ábrahám Dezső és távolabbról Eckhardt Tibor is. Az 1956-os szabadságfelkelésben és szabadságharcban nyíltan nem vehetett részt nevének közismertsége miatt, de a háttérben aktív szerepet vállalt.

1956 után részt vett a Tabódi István által szervezett jezsuita mozgalomban, a Missziós Egyház létrehozásában, melynek célja az Egyház és a teljesen illegitim, hazaáruló, szovjetbérenc „Magyar” Népköztársaság közötti megegyezés megakadályozása volt. Ennek keretében 1960-ban olyan kispapokat szentelt fel, akik szembefordultak a megegyezéssel, miáltal maguk az egyházi vezetők zárták ki őket a központi papi szemináriumból. Ezekben a bestiális időkben összekötő szerepet játszott a búvópatakként létező magyar jobboldal és a Vatikán reakciós-konzervatív körei között. Küzdelmeinek és a Szent István-i Magyar Apostoli Királyságért folytatott harcának csupán 1965-ben bekövetkezett halála vethetett véget.

Ezzel elérkeztünk cikkünk tulajdonképpeni lényegi részéhez. Megkíséreljük bemutatni Páter Zadravecz István – mint az ellenforradalmi szegedi gondolat talán legnagyobb apostolának – vezéreszméit, némi kitekintéssel a tiszta jobboldaliság princípiumaira, és ezek konzekvenciáira.

Az első kérdés tulajdonképpen az, hogy mit tekintett Zadravecz saját nézetei vezérmotívumának, mi volt az, amiből minden egyéb területre kivetíthető szilárd alapokkal rendelkezett. Hiszen „minden népnél kell, hogy valami legyen ami centruma, ami középpontja. Ami felé irányuljon az ország, ami felé törjön mindenki.”Ez a központi fundamentum maga a Szent Korona, mint a magyar jog, az irredenta követelés és az élet alapja. „És mi a tróndöntéssel éppen ezt sikkasztottuk el! … Nincs csomópontunk, melyből hatalom, erő sugározzon, nincs összetartó erőnk, mely a haza minden vérlüktetését, minden szemecskéjét, minden atomját összefogná. Sőt folytatom: ezzel a tróndöntéssel megdöntöttünk még valamit: – az Istenség trónját a szívekben!”

Joggal kérdezhetjük: mi ennek a fundamentumnak az önmaga jogát adó alapja? Ez nem más, mint Isten. A statualitás alapja, lényege ugyanis az, hogy a földi rendnek valamiképpen az égi Rendből kell származnia, különben legitimitása nem különbözik mondjuk egy köztársasági elnökétől, aki tulajdonképpen nem más, mint az emberek kénye-kedvének, hangulatának marionettbábuja, egy egyszerű földi halandó. Pedig az ország csak addig létezik, amíg szellemi fundamentumán nyugszik minden.

És mit látott ezzel szemben Zadravecz: „Gúny tárgyává lett ma a régi mondás: »Isten kegyelméből!« Pedig uralkodni nem lehet mással, mint erővel. Az erőt nem a testi erő adja! Amint az édes apáknak, édes anyáknak, hogy a családban rend legyen, valami kell, hogy bennük legyen a tekintély. – éppúgy, a ki országot ural, abban is erő kell, hogy legyen. Nem testi – nem szuronyerő, nem ágyúerő, nem is a nép adta erő, valami más, tudjátok erre mondjuk, hogy: »Isten kegyelméből.« Hiába valaki köztársasági elnök, ha nincs az benne – hiába! – csőd elé indul az ország és bolsevizmusba jutunk! és soha se lesz béke!! Valami szellemi fölénynek kell lenni, mely szentesíti a törvényt. Ez a valami megint az Isten! Dobjuk ki ezt a kormányzó hatalomból, összeomlott minden… Nálunk magyaroknál ezt az erőt a Szent Korona képviseli.” E nélkül – de iure – Magyarország egész egyszerűen nincs.

Itt érkezünk el egy másik kérdéshez, amelynek sajnos aktualitást adott a hanyatló világ. Ha az emberek agitátorok és egyéb sötét elemek befolyásának engedve felrúgják azt, ami pedig itt minden élet fundamentuma volt több mint egy évezred óta – s az kellene, hogy legyen ma is –, mit lehet, mit kell akkor tenni. Zadravecz e tekintetben kettős állásfoglalást tett beszédeiben. A katona, a harcos számára egyértelműen meghatározta útmutatását a Prónay-zászló felszentelésekor mondott beszédében: „…én nem azt mondom türelem, türelem, hanem önbizalom, hatalom, lázongó erő – és nyomán meg fog teremni a magyar szabadság!” A maga számára viszont hivatásával analóg küldetést szabott meg, amit szegedi búcsúbeszédében így fogalmazott meg: „Ott a legelső helyen akarok lenni úgy, hogy elöl én megyek, – képviselve a megértést, képviselve a szeretetet, képviselve a magyarságot, képviselve az édes keresztény Hazát! És csak messze, távol tőlem jöhet a szurony, jöhet a puska, az ágyú! Magam megyek elől!” A magunk részéről ehhez hozzáfűznénk, hogy a tiszta jobboldal állásfoglalása ez ügyben csak egy lehet: a Status Absolutus-ról magukat és a világot leszakítani akarók ellen a meggyőzés, a jobb belátásra bírás ma már sajnos általában nem elegendő. Mivel létünk legmagasabb hatalmi lehetőségét érte támadás, csak egy valódi választási lehetőségünk van: harc az utolsó csepp vérünkig. Megjegyzem, hogy ezen felfogás Zadravecztől sem volt idegen, hiszen a Második Világháború idején a Ludovika Akadémia hallgatóit is így buzdította: „Memento! Életed nemes célja legyen hűséggel, a vértanús halálig, szolgálni és védeni a pokol minden csóvája ellen a múlt, a jelen és a jövő bármily eszmeáramlataiban, az évezredes magyar Eszmét: Szent István független és keresztény birodalmát…” És csak ilyen emberfeletti célokért érdemes embervért hullatni, nem pedig földi érdekeink eléréséért, hiszen a keresztény ember számára ilyen célokért minden csepp kiontott vér kárba vész.

Látható, hogy Zadravecz haza- és országmentő ideái döntően a katolicizmusból táplálkoznak. Ezért, és mert harcosi életet élő szerzetes-pap és püspök volt, foglalkozzunk néhány megállapítás erejéig az ő kereszténység-felfogásával.

A közismert sóhajokat, panaszokat meghallgató és segítséget nyújtó Krisztus-kép mellett előtérbe helyezte – önmaga és hívei számára egyaránt – a fékezést parancsoló, valamint gondolkozási- és életnormát követelő Krisztust. Szentül hitte, hogy a modern világ földi és föld alatti törvényei helyett a normális embernek a krisztusi törvényeknek kell magát alávetnie, hogy testét legyőzhesse. Ezen sebeket, igazságtalanságokat….” Nézete szerint a kérdés lényege nem is a már meglévő javak igazságos elosztása, hanem az emberi szemlélet megváltoztatása. Nem lehet abszolút cél a „minden eszközzel a meggazdagodás után!”-elv, hiszen „az élet nem azért van, hogy a hatalomvágy feldúlja, a kapzsiság csak egyesekkel szürcsöltesse mézét, – hanem azért, hogy minden tisztességes és nevéhez méltó ember emberhez méltó tehát bár verejtékes és fáradtságos, mégis kiegyensúlyozott és gondok közt is számításait elérő életet élhessen.” Célja volt, hogy a munka eredeti helyét a világban visszaadja, mert – mint mondta – a munka nem piaci érték, „nem a kenyér megszerzéséért van”, hanem „Istennel összedolgozás a világ és élet nagy misztériuma beteljesítéséért!". A következő bibliai idézetet mind az úgynevezett munkaadók, mind pedig a munkások számára irányadónak tartotta: „Keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, s ezek (kenyér, pénz) mind hozzáadatnak néktek.” „E magaslatról bukott le a munka, midőn alacsony materiális síkra csúszott…” „Valósággal prostituálódott a munka…”, és ez a valódi oka az egész szociális kérdésnek. Mint látható a megoldást keresztény alapon akarta megvalósítani, nagyrészt a Rerum Novarum… kezdetű pápai enciklika alapján, amely mindkét felet a „szent magaslatra parancsolja”.

Ebben a kérdésben is észrevehető, hogy a valódi megoldásokhoz, az igazi és pozitív változásokhoz a teljesen külsődleges beavatkozások nem elegendőek, azokat egy benső forradalomnak kell életre hívnia az emberben és a világban egyaránt. A cél az organikus társadalom harmonikus, szeretetteli megvalósítása összhangban valódi természetünkkel, az Isteni Renddel. Mert „erény és hit nélküli tömegek nem maradhatnak sokáig szabadok … Rabszolgákká süllyednek…” Mégpedig az anyag rabszolgáivá, és így elvesztik azt a keresztényi lehetőséget, hogy az anyagot a valódi, spirituális szabadság és az üdvözülés eszközeként használhassák fel. És éppen ez volt a valódi célja a baloldali radikalizmustól a bolsevizmusig minden romboló irányzatnak, és nem a hírhedt frázis: „szabad nép”. Ennek az erőnek a szervezetei azok, amelyek „gyilkosai lesznek a munka isteni rendeltetésének és a munkáshoz méltó és jogos emberi egzisztenciának”. Zadravecz nemcsak a munkások jogairól, hanem kötelességeiről is beszélt: ha keresztényien élnek és dolgoznak, akkor „már nem csupán kétségbeesetten jogokat kiáltozók” lesznek, hanem duplán erősek, hiszen így követeléseikhez végre megteremtették a jogalapot is.

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a Páter Zadravecz István által képviselt ellenforradalmi eszmeiség – pár lényegi kérdéstől és néhány megfogalmazástól eltekintve – pozitíve értékelhető a baloldali felforgatás erőivel vívott harcunkban. A már elhalványult jobboldaliságnak, melyet a fellázított proletár tömegek szinte ellenállás nélkül el tudtak söpörni a vesztes háború és a szociális elégedetlenség teremtette összezavarodást kihasználva, új lendületet adott. Ezen lendület erejével újra létrejöhetett a legitim Magyarország, és a világfelfordulás közepén mintegy huszonöt évig ismét létezhetett. Ez a világ – a már említett engedményekkel – jobboldalinak volt nevezhető, és megszülethettek belőle a szélsőjobboldaliság radikálisabb formái.

Zadravecz Páter kiváló szónoki teljesítményével és tántoríthatatlan elszántságával jelentősen emelte az ellenforra almiderők harci értékét, és intellektuális ellenállását a mindig beszüremkedni akaró baloldali „eszmékkel” szemben. Így, ebből a szempontból volt ő harcosa az ellenforradalmi magyar igazságnak. Meg nem szűnő lelkesedéssel bíztatta harcos testvéreit: a szikla szilárdságával álljanak a felforduló világban, ennek minden egzisztenciális következményét felvállalva. Bebizonyítva azt, hogy harcolni, háborúzni nem pusztán a materiális területén lehet, hanem valóban isteni irányultságú politikai ideákat magunk elé tűzve is, amelyeket ő a „szent ellenforradalom”-ban talált meg. „Az Eszme él, az Eszme örök, bár apostolai, hősei kidőlnek, meghalnak… Testvéreim! Bajtársak! Élők! Előre, törhetetlenül a szegedi munka magyar útján! … ”

Forrás: Katolikus Magyarok Vasárnapja, Cleveland, Ohio, USA./részlet/

II. Az „antiszemita” püspök

Mikor a náci csapatok megszállták az országot, a páter éppen Salgótarjánon misézett. Zadraveczet rögtön figyelmezették, hogy ne térjen haza, hanem bujkáljon el, mert le fogja tartóztatni a Gestapo, ám ő a hűvösvölgyi ferences rendháznál nem ment messzebb. Ott valóban keresték is őt a németek, de rendtársai azt felelték, hogy nincs ott, és később már nem kutakodtak utána. A páter ezek után rendszeresen bejárt a városba misét tartani, ahol 1944 húsvétján, április 9-én azzal szembesült, hogy zsidó származású keresztény híveinek sárga csillagot kell viselniük. A budai kapucinus templomban tartott miséjén személyesen maga szaggatta le híveiről a sárga csillagokat, és „A gúnyruhába kényszerített Jézus” című szentbeszédében így fogalmazott: „Millió szívek imádottja, a meggúnyolt népek és nemzetek szerelmese lett a megvetett Krisztus, kin ragyog, mint a fehér hó, gúnyruhája […] Ó, ti mindnyájan, akiket megcsúfoltak és kigúnyoltak: a kényszert fogadjátok krisztusi világgal! […] Mi töretlenül szeretjük, becsüljük bennetek a keresztség szent és eltörölhetetlen jegyét […] Ti pedig Krisztus lelkével hordjátok a gúnyruhát! […] Én hittel meghirdetem nektek a krisztusi megdicsőülést, a dicsőséges feltámadást.” A mise után zsidó származású híveit reggelire hívta a plébánián. A páter állította, hogy fenti üzenetét, „ugyane hitet még számtalan helyen hirdettem”. Ezt hívei is tanúsították a bíróságon: „Abban az időben, amikor a zsidóknak a sárga csillag viselését kötelezővé tették, a vádlott ismét tiltakozott beszédében a faj és vér mítosza ellen, és többek között mondotta, hogy ez csak arra jó, hogy felforgassa a társadalmat, és a családokra is szenvedést rójon, és szembeállítson férjeket, feleséget, testvéreket.” A Margit körúton ministráló Csillag Miklós is arról számolt be, hogy amikor sárga csillagjával a mellkasán mise előtt újra megkérdezte Zadraveczet, hogy nem szégyenkezik-e zsidó származású ministránsa miatt, a páter azt felelte, amit korábban: „Ministráljak továbbra is, ha kedvem tartja – mondta –, és szégyelljék magukat azok, akik az ilyen törvényeket hozzák”. A páter azt is közölte Csillaggal, hogy a sárga bélyeget le kell szednie a templomban, majd aznapi szentbeszédében is a nácikat szidta.38 Zadravecz és zsidó származású hívei „nagyon meleg viszonyáról” több tanú megemlékezett. Az október 15-ei nyilas puccs után sem lankadt Zadravecz bátorsága. Krisztus király vasárnapjának ünnepén, két héttel Szálasi Ferenc hatalomátvétele után a páter rádióbeszédet készült tartani az emberi jogok és „Krisztus király fajtájának” eltiprása ellen. A szónoklatban Zadravecz nyíltan szembe akart helyezkedni a nyilasokkal: „Igenis, Istentől kapott hatalommal odakiáltok minden uralomformának, minden hatóságnak, a törvénytelennek és a törvényesnek egyaránt, hogy ne merjen az egy, törvényes és örök király, Jézus ellen lázadni, törvényeit bántalmazni, mellőzni!” A rádióbeszédet azonban a nyilasok nem engedték elmondani, sőt Zadravecz rádióját is elkobozták,40 ezért a páter templomi szentbeszédében adott hangot a felújult és immár Budapestre is teljes borzalmában átcsapott zsidóüldözések feletti felháborodásának: Vétettünk, igen nagyon vétettünk törvényeinkkel, Isten törvényeit, a felebarát jogait súlyosan sértő törvényekkel […] Vétkeztünk testvérietlenségünkkel […] Van, van mit jóvá tenni, van, van miért engesztelni az [Urat]! […] Csoportokat hurcolunk végig az utcákon, sírnak a gyermekek, sápadt[ak az] anyák […] ez erkölcsi gyalázat! Sem Isten, sem ember nem alkothatott törvényt ennek szentesítésére!” Noha további szavait nem jegyezték fel, hívei így is megütköztek, hogy milyen „vadul” szidja „az akkori eseményeket”. Ekkor sokan tanácsolták a páternek, hogy bújjon el, mert a nyilasok kétségkívül érte fognak jönni. Zadravecz ismét nem fogta menekülőre, és ezúttal sem kísérelték meg letartóztatni őt. Ugyanekkor a zsidó származású Haugel Ilona arról is beszélt, hogy a páter egy budapesti ún. „csillagos házban” is meglátogatta és vigasztalta őt és családját. Haugel szerint a páter október végén, mikor a nyilasok gyalogmeneteket indítottak a budapesti zsidók közül a nyugati határszélre, így beszélt hívei előtt: „Kedves testvéreim, a zsidók nem okai annak, hogy az Úr Jézust megfeszítették, ne hagyjátok őket elcipelni, nem bűnösök!”

Forrás: Ifjabb Veszprémy László Bernát: Ne hagyjátok őket elcipelni!/részlet/