Tóth Zsigmond: Csók

Hold szállt a tóra… csillog a lenge hab,
villog a nádas, ringatja árnyait
     a parti fűz, s ezüst árnyárba
          hajlik a lombja; a szürke kövek

mohlepte hátán gyöngyözve fut a víz;
mereng a hattyú, vonzza néma hold,
     szívét elragadta a szelíd,
          bánatos fény és az éj varázsa;

Ma nincsen álma – bárhogyan zsong a nád –
csak nézi égi párját a menny taván,
     amíg nem tör reá a nappal
          durva, sivár és fakó világa;

együtt leng véle, úszik a hűs vízen
s amikor vágyva ejti le bús fejét
     s megcsókolja a tükörképet,
          reszket a tó és a néma mennybolt;

Szebben ringatja árnyát a parti fűz,
bátrabban lejti táncát a lenge nád,
     riad a lápmadár s a széllel
          nászdalt zokog szomorú szívének.