Lendvai István: Ádvent a Naphegyen

Ilyenkor Jézuska jár itt a Naphegyen.

Akár havas estén, akár esti ködben,
mécs vagy csillár körül gyémántszárnya röppen.
Látatlan láthatón mindenütt látogat.
Gyermekszívecskékben gyújtogat álmokat
tündérfényes fákról, csodaajándékról.
Kis markából ezer mennyországot szétszór
villában, viskóban, ahova bemegyen.
Minden est karácsony már itt a Naphegyen.

Ó, gyermeki ádvent, elkóstolt karácsony,
mézes lakmározás az álomkalácson!
boldog vágy, mely maga is megteljesedés,
melynek áldott sokán nem sír fel a »Kevés!«
Ó, lángoló esték, mikbe nem tép bele
téli hajnalórák orkánozó szele,
fagyos télhomályban rémült embersírás,
hogy támad-e Csillag, isteni jel-írás

bomlott birodalmak, omlott Bábel tornyok
véres halma fölött, miket ördög hordott,
s támad-e még harmat dúlt lélekmezőkön,
zendül-e Glória hirdetni, hogy Ő jön?

Ó, gyermeki ádvent! Oda nem vet árnyat
a Vár kupolája, – oda el nem járnak
rontani a Duna dús hazajárói,
oda némák még a Sátán rádiói.

Azért jó neszelni most nálunk az estét,
mikor a jegenyét hópillék megesték,
vagy ha Betlehem jár a fullasztó ködben.
Hallhatod, hogy az Ő gyémántszárnya röppen:
villába, vén házba ilyenkor látogat,
gyermekszívecskékben gyújtogat álmokat
tündérfényes fákról, csodaajándékról,
kis morzsákból ezer mennyországot szétszór,
s jó tudni, bár lelked mégoly tépett legyen:

ilyenkor Jézuska jár itt a Naphegyen.