Nadányi Zoltán: Ezerarcú szeretőm

Az én szeretőm oly szeszélyes,
ő minden pillanatba más,
de úgy megváltozik az arca,
nincs rajta ismerős vonás.
Megváltozik a szeme színe,
a haja színe, mosolya,
cseréli folyton a nevét is,
ma Erzsi, holnap Viola.

Azt mondta, vár, sietek hozzá.
Kapja magát, elém oson,
egész már arccal, más alakban
pillant rám a villamoson.
Leszáll, de ugyanakkor felszáll,
megint, megint átváltozott.
Megüt a teste, mint a labda
és én bűvölten állok ott.

Így váltja arcát és alakját,
de azért egy és ugyanaz,
csak meg-megújul, mint a hajnal,
mint a virág, mint a tavasz.
Futok utána erre, arra,
jaj, ezerarcú kedvesen,
egyik se az igazi arcod!
én az igazit keresem!