vitéz Somogyvári Gyula: Suttogás

Szomorú, hogy engem szeretsz,
kit már bénává vert az élet,
ki már futok e rossz csatából,
kit lélektelen, véres bolondként
a reménységből, várakozásból
bottal kergettek ki az évek.

Neked harcos legény kéne,
nagyhitű, hetyke, sólyom-kölyök,
ki még bízva bontja a szárnyát
s hiszi magáról, hogy meg se szédül,
hogy repülni tud –bárhogy cibálják –
a földrehúzó gondok fölött.

Azért mégis: édes, áldott
a hozzámvaló hű szerelmed.
Mert az én csüggedt karjaimban
ősök, unokák, fák, virágok,
dalok és könnyek vágya is itt van
s minden idők téged ölelnek…

                                                                        1918