Fekete István: Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt?
Láttad-e ott, hogy kel fel a nap?
Hallgattad-e szélben, hogy zsong a nád,
ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit!
Se nádirigót, se kócsagot,
se a vadrécék kéktükrű szárnyát,
se víz mélyén rengő csillagot…

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?
Füstje simogatta arcodat,
ha felkel a hold, és a lidércfény
táncol a tündöklő ég alatt.

Láttál-e ezer szárcsafiókát?
Úszó fészket a nagy vízen?
S hallgattad-e ködös hajnalokon
a vándormadár, hogy mit izen?…

És nádi széna volt-e párnád?
Millió béka a muzsikád?
Imbolygó bagoly kedves barátod?
Nyárson sült keszeg a vacsorád?

Fürödtél-e már csendben és fényben,
este, ha lobban a néma tűz,
s a nádas felett átszáll az álom,
s rád sóhajt lágyan a puha fűz?…

Álmod ha őrzi millió nádszál,
és takarja feletted az eget,
neked adja a csillagos békét,
és megcsókolja a szívedet.