Váci Mihály: Télutói Magyarország
Hazafelé Rómából, repülőgépen, 1962. III.
Ó, télutói Magyarország,
kis mézeskalács-szív haza!
Ezüst folyók kizsinórozták,
beszórta hóval tavasza.
Ezer méterről az egész nem
nagyobb, mint egy vásárfia.
Szíve fölött üres zsebében
cipeli sok hazámfia.
Annyi fia e kis hazának!
Nagy országokban bús lelenc.
Fogadna szót már az anyának,
ki hűtlen, más tájakra ment.
Ezer méterről gyönyörűszép
küzdelmek madártávlata.
– onnan messziről keserűség,
meggondolt vétkek bánata.
Csak annyi – mint egy gyermek arca –
a világban e ragyogás;
hát megesik a szívem rajta,
s azért is bíztatom: – Csodás!
Hiszen alig szívdobogásnyi
e magát éltető verés:
lehet-e hát máshova szánni
erőnket – e tiszta kevést?
Homoknyi ország: – verítékes
láz ver ki: – jövőt-álmodás.
Nézhet-e szem mást, mint e fényes,
rég megszenvedett látomást?
Haza! – sebes, kérges tenyérnyi;
Apám keze – ha megjövök;
– úgy fogadom el, mint a férfi,
s úgy szeretem, mint a kölyök.
1962