Gyóni Géza: Gábor és a lányok

Dalos kedvében volt Gábor, a költő,
Dalolva ment a szőlőskertek mellett.
A venyigén pirult, duzzadt a szőlő.
Szeptember volt. Épp szüretelni kezdtek.

Telt tőkék alján vidám, erős lányok
Guggoltak szerte. Piroslott a szájuk.
Szeptember szele felkapott egy szoknyát -
S Gábor, a költő így beszélt hozzájuk:

»Hej, lányok, szüzek, vidámak, erősek,
Nótába illők, nótába kerültök!
Reszel a hangom, még máma nem ittam.
A venyigéről adjatok egy fürtöt!

»Így, lányok, szüzek, szépek, jószívűek,
Fehérkarúak, mint a nyárfa béle...
Ilyen karokkal venyigét karoltok...
Pedig ölelni szeretnétek véle...

»Paraszt anyátok durván szövött inge
Horzsolja húsát puha nyakatoknak.
Hej, lányok, szüzek, palotás városban
Ilyen nyakakra habselymek tapadnak.

Esőben ázik hófehér bokátok,
Nem nézi más, csak a szőlő karója.
Hej, lányok, szüzek, gömbölyű bokáknak
Ezüst csatokkal van ott takarója...

Muzsikás élet, palotás város hív,
Várnak, suhognak az aranyok, selymek...
Hej, lányok, szüzek, bolondok, erősek
Ilyen piros szájjal oda gyertek!...«

S tovább ment Gábor... Durván szövött ingen
Hullámot vertek dagadó lány-mellek.
S palotás városról, hej sokat álmodtak
Ott a telifürtös szőlőtövek mellett...

S mikorra dérben didergett a róna,
Levele hullt a venyige-soroknak -
Palotás város poros kövezetjén
Piros, szűz lányok csizmái kopogtak.

                                                                       1907