Mátyás király és Kinizsi, Zotmund, Zsigmond király trónra lép

Mátyás király és Kinizsi

– Dunántúli népmonda nyomán –

Történt egyszer, hogy Mátyás király a Bakonyban, Nagyvázsony környékén vadászott. Nagy meleg volt; a király beüzent a barátok klastromába, hogy erősen megszomjazott.

    Mindjárt futottak a barátok, és aranykupában finom somlai bort hoztak a királynak.

    De Mátyás király hozzá sem nyúlt, hanem azt mondta:

    - Ilyen melegben nem iszom bort.

    Meghallotta ezt a malomajtóból Kinizsi Pál, az erős molnárlegény, aki éppen malomkövet faragott. Beugrott hát a korsóért, és futott vele a királyhoz.

    Amikor odaért, azt mondták a barátok:

    -  Ejnye, fickó, hát a tálca hol maradt?

    Visszafut Kinizsi, felkapja a malomkövet, és azon nyújtja a korsót.

    Mátyás királynak megtetszett ez a legény. Ott nyomban nekiajándékozta Nagyvázsonyt. Szót váltott vele, bevette seregébe, aztán harcba küldte a török ellen.

    Amikor Kinizsi bátorságával is kitűnt, Mátyás még jobban megszerette, és egyszer azzal bízta meg, hogy követségbe menjen a török császárhoz.

    De Kinizsi, aki a csatamezőn nem ijedt meg a töröktől, semmiképpen se akarta vállalni ezt a kitüntetést:

    A király bíztatta:

    Jó híveim, Kinizsi Pál! Ha a török a te fejedet leüttetné, én a fejed helyébe harmincezer török fejet vágatok le!

    Úgy bizony – mondta erre Kinizsi –, de egy se illik úgy a Palkó nyakára, mint ez a mostani fejem.

Zotmund

– A Képes Krónika nyomán –

A következő évben a német császár ismét hadat kiáltott, és nagy sereggel ostrom alá vette Pozsony várát. Nyolc hétig körülzárva tartotta a várat, keményen ostromolta sokféle hadigéppel, de

    hiába, nem bírta elfoglalni. Ekkor hajóhadat indított a magyarok ellen: Pozsonyt a Duna felől is megtámadta. De a magyarok a hajóhadtól se ijedtek meg. Kiküldtek egy Zotmund nevű közvitézt,

    aki kitűnő búvár volt, hogy a császár hajóit elsüllyessze. Zotmund egy csendes éjszakán vízbe ereszkedett, a hajók alá úszott, és a császár hajóit egymás után megfúrta. A hajóhad elsüllyedt, és

    ezzel megtört a németek hatalma. A német császár most már minden reményét elveszítette, az ostromot abbahagyta, ás csalódottan visszatért hazájába.

Zsigmond király trónra lép

– Tinódi Sebestyén költeménye nyomán –

Kevélykedni kár a jó szerencsében, ezt hamar megtanulta Mária királyné, mert Kis Károly hívei fegyvert ragadtak ellene, s innen is, onnan is ellen támadtak. A gazdag királyi lakásban nem volt nyugodalma az asszonykirálynak, nem volt nyugovása édesanyjának, Erzsébet királynénak sem. De ugyan hova menjenek, merre találjanak erős falakat, biztos védelmet?

    Tanácsot kértek Garai nádortól, a nádor meg azt javasolja, menjenek az Alföldre, húzódjanak meg ott egy erős kővárban.

    El is indulnak királyi hintóval, csekély kísérettel és néhány szekérrel. A hintó mellett ott lovagol Garai nádor, ott van Forgács is s még jó néhány vitéz a nádor kíséretéből.

    De mi ez a csekély védelem, amikor Horváti János bán, Garai és a királynék régi ellensége, egész sereggel támad rájuk!

    Kard ki kard! Van nagy csattogás és kiáltozás, a bán horvátjai egymás után verik le a királynék vitézeit.

    Forgács Balázs egész csapat horvát ellen vív, sokat levág közülük, de végül letaszítják lováról, és az asszonyok szeme láttára levágják a fejét.

    Garai nádor leugrik lováról, hátát nekiveti a hintónak, úgy védelmezi fényes kardjával az asszonyokat. Karddal, nyíllal támadják, de nem bírnak vele: aki közelébe kerül, halál fia.

    Végre a hintó alá mászik egy katona, megragadja a nádor lábát, és kirántja alóla. Most már a földön fekszik: ott mindjárt fejét veszik.

    A katonák az asszonyokat kemény kézzel rángatják ki a hintóból, rút szidalmazással, kemény taszítással viszik őket a bán elé.

    Erzsébet királyné keserves könnyek között így könyörög:

    - Jó uram, kíméld lányomat! Egyedül én vagyok oka Károly halálának, de az egészet Garai gondolta ki, ő pedig ma már megbűnhődött érte.

    - Több szó ne legyen! – kiáltotta durván Horváti, azzal magára hagyta a királynét.

    Nemsokára besötétedett, s ekkor a katonák összekötözték a királynét, elvitték a Boszna folyó partjára, és belevetették a vízbe.

    Mária királynőt erős várba zárták, Horváti János kemény fogságban őriztette.

    Eközben Brandenburgi Zsigmond, Mária mátkája hadat gyűjtött, és nagy haddal bevonult Buda várába.

    Amikor Horváti János bán meghallotta, hogy Zsigmond nagy sereggel Buda várában van, erősen megijedt. Mindjárt felkereste Mária királynőt, és azt mondta neki:

    - Az volt a szándékom, hogy megölesselek, de visszaemlékeztem atyádra, akitől sok ajándékot kaptam, ezért kegyelmet adok. De csak akkor bocsátalak el innen, ha igaz hitedre megfogadod,

    hogy rajtam soha bosszút nem állasz. Ha vonakodol, mindjárt a halálnak adlak.

    Mit tehetett Mária? A szentek ereklyéi előtt hitet adott, hites atyjává fogadta Horváti Jánost.

    Akkor a bán szekereket rendelt, Máriát jó Budába felvitette, és mátkájának, Zsigmondnak átadta.

    Lett nagy öröm jó Buda várában! A mátkapár felvonult nagy zengés-bongással, együtt vigadtak magyarokkal, csehekkel, idegen vitézekkel.

    Ezután Mária királynő nagy gyűlést tétetett, az urakat összehívta Székesfehérvár városába. Ott a fényes gyülekezetben koronáját fejébe tétette, királyi sitápját, pálcáját a kezébe vette, férjét,

    Zsigmondot pedig maga mellé állította, és bölcs beszéddel ezt mondta:

    - Én uraim! Atyám, Lajos király meghagyta, hogy velem együtt Zsigmondot, az én férjemet megkoronázzátok. Akkor ezt jókedvvel felfogadtátok, szeretettel ma is felkiáltsátok. Aranykoronát

    tettetek az én fejembe, azt teszek most én is a Zsigmond fejébe, hogy legyetek hozzá mind hűségebe!

    Erre nagy örömmel mind felkiáltották, és közös akarattal Zsigmondot megkoronázták.

    Csakhogy Zsigmond királyt a felesége igazgatja, és gyakori sírással egyre csak arra buzdítja, hogy János bánon bosszúját megállja.

    Ebben az időben János bán Pozsega várában lakott, onnan ki sem mozdult, mert erősen félt a királytól.

    Zsigmond király pedig a Duna mellett nagy sereggel elvonult, Pozsega várát körülvette, és erős ágyúkkal keményen lövette.

    Horváti János bán már minden reményét elveszítette, mert a vár erős falai ledőltek. Végre egy éjjel a várból kiszökött, és Boszniában, Dobro várában húzódott meg.

    Sok bosnyák, horvát és dalmata vitéz volt a várban, azokat Horváti felbíztatta, és velük az országot erősen támadta. Zsigmond birodalmát keményen feldúlta, sok szép gazdaságát elrabolta,

    falvait felgyújtotta.

    De Zsigmond király sem késlekedett, megszállta Boszniát, és Dobro várát erős sereggel vette körül.

    Amikor János bán ennek hírét meghallotta, ismét futásnak eredt, nagy hegyekben, sűrű rengetegben bujdosott, mert tudta, mi vár rá, ha a király kezébe kerül.

    De a király tőrbe csalta: a bánt az erdőben elfogták Zsigmond katonái.

    Nemsokára Dobro vára is megadta magát.

    Ekkor Zsigmond király nagy vígan Pécs városába vonult. Ott János bánt szörnyű halálnak adta: lófarkon a városon meghordoztatta, tüzes fogókkal testét fogdostatta, végre négyfelé vágtatta, és

    darabjait négy kapura kiszegeztette.

    Mária többi ellenségét is megölette, nagy bánatát így engesztelte.

    Így forgott akkor az idő, mert asszonyvezére volt Magyarországnak.