Simon Menyhért: Az ember-költő és ember-művész elé

Oly könnyű harsogni, testvéreim,
Oly könnyű nékem verset írni,
Művészkedni és bűvészkedni…
De nehéz bő kalászt nyerni és humuszból,
Gyárakat emelni, organizálni,
Lakást építeni s vasutat, aeroplánt,
Léghajót, hajót zúgatni földgömbünkön!

Én bevallom: nevessetek rajtam vagy sirassatok,
De többre becsülök egy gépészt,
Egy munkást s egy mérnököt pláne
Száz magamfajta költőnél, írónál
Művésznél.
És én nem tudok gőgös vagy büszke lenni
Foglalkozásomra, tehetségemre,
Tulajdonképpen semmiről sem tehetek, ami jó bennem!
Nem tudom lenézni a szürke filisztert,
Mert – egy lépés: organizáció Renddé
– Igaz hosszú és lassú lépés! –
És belőlük lesz az Ember s nem belőlünk,
Akik legfeljebb, ha irány-tűk vagyunk,
De az sem mind!
Hiába, ma már inkább van az Ember-sors is
Tisztuló politikusok, gazdasági-szakértők,
Tanítók
S létharcot vívó, vajúdó, fényre vágyó
Tömegek kezében!
Dalban, versben s más műven kiélésünk
Barbárabb kitartottság a kapitalistáénál,
Minket csak tettbe tudásba, belátásba lendítő erőnk igazolhat!
Ó testvérek,
Évtizedek szorgos hangya-munkája jő!
Építés a Múltból, Múlton, Jelenben!
Ó minden testvér
Tudjon meg mindent a Kozmoszról,
Az ember-fajról,
Amit átélt s amit feltárt
A Tudomány!
Kritikai kor legyen a mienk!
– Annak kell lennie! –
S a Rend építése közben
Zenghet testvéri hozzánnánk,
Himnuszunk, dalunk
Az Élet csodájáról, szerelemről és üdvteli mámorokról,
A testvériségről
A Teremtőhöz, aki elrejtette magát
S így önlétre emelt bennünket
Alkotó tudományunkban,
Feleségesen szép Életünkben…
Elrejtette magát,
Talán belénk is, talán szerte a nagy Mindenségben:
Minden titok, értékünkhöz-emelő titok,
Testvérek!