Bölöni Domokos: Szellő Manci

A ló ott prüszköl az istállóban, de nincs ki megjártassa, szekér elé fogja. Ott a hám is, vadonatúj, s a kötőfék, minden: felbecsülhető értékek. A ló mellett a kövér boci, nem élvezi sokáig a színtiszta demokráciát, mert nem ez van neki megírva. Borjúpörköltté nemesedik, a toron.
Szürkén vetül előre a szomorúság, fekete zászló képében hirdeti az arra haladóknak, hogy meghalt valaki ebben a házban, és a portáról temetési menet indul harangkongatáskor, a dombra, a takaros kis temető irányába, s ott az agyagos föld befogadja a gazdát. Aki is, mire megérte volna, hogy teljesen a maga ura legyen, alárendelődött az egek ura akaratának.

Hogy is volt csak? Hát éppen bontották a kollektív gazdaságot, és azt vitte ki-ki, amit megfoghatott, aminek az istrángja a kezébe akadhatott. Persze-persze volt ott azért rend is: megvan még a nagykönyv, kinek-kinek a belépési vagyonkájával, földben, jószágban, járműben, szerszámban. Csak hát a gyors rohamban egy hoppra fogyott el minden.