Demjén Ferenc: Bundás

Bundás, házőrző volt s a fáskamra ajtajához láncoltan élt. Öreg volt már – mint a nagyapa az unokákkal teli házban –, de azért nem lehet rá rosszat mondani, mert nem hasonlított nagyapára. Nem volt házsártos, követelődző, nem hallott nagyot és nem panaszkodott reumáról, ischiásról s az unokákra se ordított, ha láb alatt jártak, vagy összetörtek egy játékot, vagy a tűzhelyre tették a radírgumit, hogy „jó szag” legyen. Ő nem bánt semmit. Azonban életunt, soninista, vagy közömbös sem volt, mert, ha egy koldus jött és nem volt ismerős, az meg lett ugatva, ha számlával jöttek a fűszerestől, szintén. Ha ügyvéd jött, vagy végrehajtó, akkor, ha csak tehette, kimentette a fejét a láncból és megszámlálta a csíkokat a pantallókon, minden ugatás nélkül. Kihúzta a fejét, egy ugrás és már laskatészta volt a nadrág lábszártól az ülepig. Testet sohasem harapott, mert azt tudta, hogy talán az életébe kerülhet. A hentesre, tejesre és az udvarban levő szolgálókra nem haragudott soha, mert tudta, hogy nem akarnak rosszat a családnak. Bizonyos fokú szolidaritás élhetett már egyszerű kutyalelkében az öreg Horvát tanító iránt, aki immár az ötödik helyre is magával hozta. Visszaemlékezett arra, hogy mikor a családhoz került, a konyhában aludt egy évig, később, hogy barátkozott a falu kutyaismerőseivel és megszedte magát bogárral, hát az előszobába deportálták. Itt is egy évet élt, csak a harmadik év elején került ki a fáskamra ajtajához egy láncra, mert törvénybe jött le, hogy a kutyákat meg kell kötni és utánuk adót fizetni. Lehet, hogy erről is tudomása volt, mert mikor oltani vitték minden évben egyszer, ugyanakkor a postára is elsétált a gazdájával befizetni a kutyaadót. Ilyenkor mindig becsületesen viselkedett. Különösen az győzte meg gazdája és családja szeretetéről, hogy immár négy falu után az ötödik helyre, a városba is magukkal hozták.

0szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf