Édes Anna: Kis magyar mutyi

– Hová mégy? – kérdi a ház ura és álmosan pislog a kávéscsészéjébe.
– Ügyet intézni, édes – mondom, erre nevetni kezd.
– Látom. Ha festő lennék és te lennél a téma, az lenne a címe: Jeanne d’Arc a máglyán. Kissé morózusan nézek, mire felhörpinti a kávéját és megcsókol.
– Elkések – kacsint és elviharzik.
– Sok szerencsét! – kiabál vissza a válla fölött és vigyorog piszkosul. Ezer ember várakozik. Kezükben papírhegyek. Lehuppanok. Mellettem öreg néne kötöget.
– Három óra – közli –, azóta várok.
– Na, nekem ennyi időm nincs! – mosolygok rá. Picit hátrahőköl. Valószínűleg egy zombi rémlik fel benne egy horror filmből, amelyre dilinyós unokája vitte el.
–Pénzt hozott?
– Minek? Ez a földhivatal, nem egy casinó. Leteszi a kötést és úgy méreget, mintha egy távoli galaxisból érkeztem volna.
– Kedvesem, én amikor először itt voltam, bementem az ajtón. Köszöntem. Az ember az asztalnál fel sem nézett, csak vakkantott.
–Ötezer.
–Még nem is tudja, miért jöttem! – Az mindegy, az ,okmánybélyeg kell! – felelte. Hallottam, ahogy az itt szerzett kövei behelyezkednek az epevezetékébe.
-Nem is vészes – válaszolom.
Anyóka agya kattog ezerrel, kíváncsian nézeget. Találgatja, ennyire naiv vagyok, vagy csak néhány órára kiengedtek a pszichiátriáról.
– Ó, hát, ez csak a belépő, én már harmincezernél tartok. Diskurálunk még egy darabig, majd megjelenik a sorszámom. Rámosolygok anyókára és halált megvető bátorsággal belépek. Az asztalnál negyvenkilós, szemüveges, ötvenéves.
– Csüccs – int, és fájdalmas grimasszal oldalára teszi a kezét.
– Epe?
–Kő.
– Műtét?
– Félek.
– Nem kell! Laparaszkópos.
– Maga orvos?
–Nővér. Észbe kap.
– Ügy?
– Kút kellene.
– Locsolni?
– Veteményest.
– Már nincs engedély.Tilos kutat fúrni.
– Na, de az én földem.
– Talán most kivételesen, csak magának.
– Ára?
– Beajánl egy jó sebésznek. Parolázunk, mint Mikszáth regényeiben a bajuszos atyafiak.
Állok az ablaknál.Teát szürcsölök.Nézem a két mestert. Fura dübörgés, megmozdul a ház. Sivító hang. Gyanakodva nézek a csészémbe. Igaz, hogy a kínain vettem a teát, na, de... Hallucinálok? Látom, amint kitör a gejzír. Anyám! Ezek termálvizet fúrtak a telkemen. Rohanok a hivatalba. A zöld emberke bánatosan néz.
– Minek örömködik? Az államé, amit talál a földjén.
– Igazságtalan! – kiabálok és látom, amint a nevem lekerül a három leggazdagabb ember listájáról.
– Ráadásul forró vízzel hogyan locsolom a kelkáposztát?
– Nekem meg maradnak az ásványok. Megsajnálom.
– Elintéztem a dokit. Jöhet a jövő héten.
– Nagyon köszönöm – mondja és egy könnycsepp csillog hálás szemében. – Nem szeretnék tartozni. A sógorom a gumikesztyű gyárban dolgozik. Tudnék adni magának néhány kilót a jobbik fajtából.
– Ha ragaszkodik hozzá, elfogadom. Megöleljük egymást. Gondolatban vérszerződést kötünk. Este szigorú szavakkal szólok a vigyorihoz.
–Ha még egyszer hivatalba akarnék menni, azonnal LŐJ LE!