Reke Balázs: A lépcsőház

     Súlyos cseppekben kopog az eső a nyálkás betonon, a dagadó tócsákban sárga lámpafény kavarog. Hajnali kettő múlt nem sokkal, és a régi hídon és a rakparton nem nagyon járnak már autók, elvétve egy-egy járművet, amik lomhán verik fel a hűvös, novemberi este páráját.
     A híd lábánál kiterített foszló matracon négy kölyök kuporog, sovány testüket a matracból kiálló rugók közé ügyeskedve. Tizenévesek. Otthonról kirugdalt csavargók, árvák, punkok.
     Hallgatnak. A közelben lévő diszkóból még zene szűrődik ki és odalátszik, ahogy a stroboszkóp komótosan az ablakokra veri a fényét. A hely előtt kígyózó sor, kitárt esernyők hada. Mellettük fut el két ázott fiú, csupán egy gyors pillantást vetnek a szépen kimaszkírozott nőkre, majd a híd felé veszik az irányt.
     – Van három cím! – rikkan fel az egyik, amikor odaérnek négy kuporgó társukhoz. – Ebből kettő tuti, egy meg talán, meg kell nézni – teszi hozzá a fiú, s ruhája ujjával letörli az arcán csorgó vizet.
     – Messze vannak? – kérdezi az egyik fekvő, és félig felülve mellkasához húzza a térdét.
     – Az egyik közel van, a másik kettő messze. A város másik végén – válaszol.
     – Mindegy, próbáljuk meg. Itt ma nagyon hideg van. Szétáztunk – mondja a matracon kuporgó fiú. Felkel a matracról, kapucniját szorosan a fejére húzza, zsíros, vörösesszőke tincsei a szeme elé lapulnak.
     Az első hely a belvárosban van. Öreg, századfordulón épült szecessziós ház, cirkalmas frízekkel és az erkélyeket tartó embert formáló szobrokkal. Messze nem az ő környékük, nincs is sok remény rá, de egy próbát megér. Mindannyian a kapualjba gyűlnek, hogy ne verje annyira a hátukat az eső, és az egyik elővesz egy rojtos papír fecnit a zsebéből, majd a kaputelefonba beüti a kódot. Nincs berregő hang, a vén, hólyagos festékű ajtó nem mozdul.
     – A francba – mondja a fiú. – Átverés volt. Menjünk tovább, mielőtt valaki ránk hívja a jagellókat! – teszi hozzá.
     Az egyikük odalép a kaputelefonhoz, benyom találomra egy lakásszámot, a csengő búgni kezd, de a harmadik csengésnél a kölykök már távol vannak.
     A következő a város másik végén van. Klasszikus panelnegyed. A tömbökön már végigment a panelprogram – új mázba öltöztették az egész környéket. Ez már sokkal ígéretesebb a belvárosi nagypolgári háznál. A parkoló kocsik között bújnak, és amikor megbizonyosodnak, hogy senki sincs a környéken és az első emeleteken nem ég sehol lámpa, az egyikük odaszalad a kaputelefonhoz, beírja a kapott kódot. Az ajtó berreg, nyílik. Int a többieknek és pár másodperc alatt az egész banda ajtón belül van. Az alagsorban futó csövekből forróság árad. Kékes, reszketeg kezükkel rájuk tapadnak, ameddig csak tenyerük bírja az áradó hőt. Halkan vonulnak, egy kanyar balra, át egy rég leszerelt ajtón. Dohos, ósdi lomok szaga terjeng a helyiségben, az egyikük öngyújtót gyújt, hogy lássanak. A fényre négy megtermett, szurtos fiú ugrik fel a lomok közül, egyikük kést ránt.
     – Ez a miénk, tűnjetek el! – suttogja. Senki sem mer kiáltva fenyegetőzni, nehogy leleplezze magát a csetepatéval a lakók előtt. A fiú még feléjük is bök a késével, hogy nyomatékosítsa a felszólítást.
     Az íratlan szabály szerint a másodjára érkezett kompánia elhagyja a lépcsőházat. Ugyanolyan némán surrannak el, ahogy beléptek oda.
     Az utolsó cím nincs messze. Az eső közben nem enyhül, mire bejutnak a lépcsőházba, lyukas cipőikkel már öblös tócsákat hagynak maguk után. Át a folyosón, végigtapodva a forró fűtéscsöveket, be az apró, dohos tárolóba. A limlomok, az egerek, az ázott gyerekek együtt alszanak a sötétben.
     Odakint virrad, odabent sötétség. Az első korán kelő lakó fedezi fel a sáros lábnyomokat, és rájuk kapcsolja a villanyt.
     – Na, gyorsan tűnjetek innen kifelé! Hívom a rendőrséget! – mondja, majd elviharzik.
     Az eső eláll. Hideg ködben szikkad a város.
     A kölykök a körúton vonulnak. Körülöttük lassan gyűlnek az autók, beletolják fényüket a szemcsés fehérségbe. De még minden olyan lassúnak érződik. Darabosan kúsznak fel a redőnyök is a panelok ablakain. A kölykök irányt váltanak, átmennek egy játszótéren, végigtaposnak a fénylő, felgörbült faleveleken. Valahol kinyit egy pékség. A friss, fehér kifli illata elnyom mindent. Tudják, hogy a reggelit a legnehezebb néha kihagyni.
     És már este van, és már bezárt az összes hely, ahol megtűrik őket. Marad a matrac. A köd ismét kitölt mindent. Nem régóta vannak az utcán, de azt tudják, hogy ma este fagy lesz, és a fagy elől el kell bújni. A közeli diszkóban megy a zene. Ráfeszül az ablakokra, a tűzfalakra, a dübörgés visszhangot ver mindenfele.
     Hamarosan jönniük kell, már jó pár órája, hogy elmentek.
     És jönnek is. A két fiú visszaér. Orruk és fülük vörösre fagyott. De megvannak az új címek. Hat új hely. Az viszonylag soknak számít. Legalábbis ezen a környéken.

szozattv


szozat a tiszta hang
  pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára vargaelőadás SZAKC_Hirlevel_2022_08_31meghivo2Gyóni kötetképsissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf