Botz Domonkos: Húsvéti gondolatok

- megfeszíttetett -

Korán világosodott. Az utcák, a sikátorok két oldalán magasodó házak tapasztott, hol vörös, hol homokszínű falai mentén sokasodni kezdtek a mezítlábas saruk, a színes leplekbe burkolózott, elgyötört arcú emberek. Voltak, akik ismeretlenül is megfogták egymás kezét, mintha csak abból akarnának erőt meríteni, mások leszegték a tekintetüket, akadtak, akiknek csak szájmozgásuk árulta el, hogy csendben imádkoznak, és csak vártak és vártak, miközben a távoli hangokat figyelték. A tömeg néma volt, csak a sikátor sarkairól leváló szelet, a távolban idegesen toporgó lovak horkantásait, a zablák fémes csörrenését lehetett hallani és időnként az élesen csattanó korbácsütéseket.

     Aztán lovasok közeledtek. A vörös bársonylepellel letakart paripák pofájáról habosan csurrant a nyál, büszke lovasaik fényes mellvértjein megcsillant a reggel, a rézsűt beeső fény, majd pillanatokkal később a falakon megjelent és lassan mozdult odébb és haladt egyre tovább, és tovább szürkén egy meggörbült árnyék, és vele együtt a kereszt. A tömeg ekkor hangosan imádkozni kezdett és megindult a lovasok mögött a Koponyák hegye felé. Valahonnan az olajfák illatát hozta a szél.

     Odakint péntek volt és reggel. – Áldott ünnepeket! – hallotta a nyitott ablakon át beszűrődő hangokat. – Bizony, áldottat – gondolta, és nem kellemest, ahogy azt a pártállami időkből sokan megszokták. Mert akkoriban minden „kellemes” volt (már akinek), még a húsvét is. De mi a fenétől volt „kellemes” a megfeszíttetés?

    

     Aztán megindult a forgalom, munkába indultak az emberek, de ott bent, ott legbelül még sokáig hallotta azt a távoli kopácsolást és szinte érezte azokat a tenyérbe fúródó vaskos kovácsoltvas szegeket. Aztán kívül, s belül újra elcsendesedett minden.

(Részlet a Naplótöredékből)
Papírképek - novelláskötet - 2014, Hét Krajcár Kiadó

 

feltamadas

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf