Öt vers magyarul a világirodalom remekeiből I. (Samuel Beckett, Tommaso Campanella, Mihail Eminescu, Al-Ghazali, Zaharia Stancu)

Samuel Beckett: A keselyű

vonván az éhét égen át
ég s föld kagylóján fejemen

csapván arcrahullókra le
kiknek majd kelni s járni kell

megcsúfolva céljanincs szövettől
míg éhség menny föld szemét nem lesz

Fordította Szabó Lőrinc

Tommaso Campanella: A nép

A nép szeszélyes öntudatlan állat,
nem ismeri erőit és veszélyét,
türi a kő s dorong ingerkedését
s egy gyönge gyermek is hátára szállhat,
akit lerázna egykönnyen, ha vállat
rándít, de ő szolgálja száz szeszélyét.
Szavak kábitják, még növelve félszét
s nem tudja, mily félelmetesre válhat.
Csodálatos! magát ketrecbe zárja,
kis pénzért mindenét urának adja,
halált és háborut vállal magára.
Ég-föld között övé minden, de hagyja
másoknak; és nem hallgatván szavára
intőjének, megöli s megtagadja.

Fordította Sárközi György