Kalevala, Gulyás Pál tanulmányával és Vikár Béla fordításával /részletek/

Üdvözlet az Olvasónak!

Azok, akiknek nincs türelmük ehhez a Kalevala-magyarázathoz, olvassák nyomban magát a finn költeményt. Nem baj, ha nem „értenek” azonnal mindent. A költészet több és más, mint megértés. A Kalevala különben is: egy nagy viruló-borongó-villámló táj. A tájat sem kell „érteni”. Érezni kell.
A türelmesebb olvasóknak elég magyarázatunk I. része. A még türelmesebbeknek figyelmükbe ajánljuk a II. részt is. A legtürelmesebbeknek mind a hármat.
Most pedig tekintsünk szét indulásunk hegycsúcsáról, mielőtt leszállnánk a Kalevala-tájakra. Ehhez a „nép” alkotáshoz valóban le kell ereszkedni klasszikus műveltségünk katedra-magasságáról. S egyszercsak azt vesszük észre, hogy a Kalevala visszaemel a magasságba. Egy más magasságba emel fel.
Akiknek a műveltsége pedig nem „klasszikus”, tehát földművesek és iparosok és vándorlegények, – azok igazán benyithatnak bátran a Kalevala kerti s műhelyajtaján. A Kalevala elsősorban nekik „készült”. Vejnemöjnen, a nagy földműves és Ilmarinen, a nagy kovács itt a legény a csárdában s Lemminkejnen, a nagy vándorkujon.
A Kalevala mindenkihez szól tehát. Csak azokhoz nem, akik nem szeretik a földművelést, ipart és a természetet. S azokhoz nem, akiknek nincs – szívük. Ezek forduljanak vissza most nyomban a Kalevala barlangkapujától. [részlet, a tanulmány előszava]

Gulyás Pál
Magyar Élet Kiadó, Budapest.

Kalevala – Előhang

    Mostan kedvem kerekedik,
Elmém azon töprenkedik,
Hogy ím dalra kéne kelni,
Ideje volna énekelni,
Nemek nótáit dúdolni,
Fajok énekeit fújni;
Szavaim szétolvadnak számban,
Beszédim buzognak bátran,
Nyelvemre sűrűn sietnek,
Fogaimra folyton folynak.
    Édes járom, jó barátom,
Gyermekkori gyöngy korácsom!
Jer ide, énekeljünk együtt.
Kettesben s kántust kezdjük,
Most, hogy újra összejöttünk,
Kétfelől idekerültünk,
Ritkán is jövünk így össze,
Látjuk egymást szemtül-szembe
Mi szegény hazánk határán,
Pusztaságos Pohja táján.
    Kéz a kézbe, kössünk öszve,
Ujjat ujjal egybefűzve,
Dalaink javára gyújtsunk,
Legis-legszépiből nyújtsunk,
Kedveseink hadd hogy hallják,
Tudnivágyók hadd tanulják
A törekvő zsenge népben,
A növekvő nemzedékben
Mind a szót, amit szereztünk;
Mind a verset, amit vettünk
Öreg Vejnő vert övéről,
Ilmár tűzhelye tövéről,
Kaukomieli kardhegyéről,
Joukahjnen jó ívéről,
Pohja földje legvégiről,
Kalevala térségiről.
    Még atyám ezeket fújta,
Fejszenyél-faragva, fúrva;
Ebbe oktatott anyuskám,
Míg orsója pörgött ujján,
Én poronty pedig a pallón
Térde előtt forgolódtam,
Tejesképű rosszasága,
Nyálas szájú aprósága.
Szampo se volt szavak szűkiben,
Louhi se bezzeg bűbáj nélkül:
Lám, szavakon Szampo vénül,
Bűv-igéken Louhi megdül,
Versekben Vipunen pusztul,
Lemminkejnen játékoktul
    Varázs-szó vagyon még más is,
Több tanultam bűvmondás is,
Téptem őket útmentiben,
Szakítottam hangás helyen,
Tördeltem a törpe fákról,
Gyűjtöttem a gyönge ágról,
Fűszálakról leszemeltem,
Falunk útján fölemeltem,
Bojtárkodva ahogy hajtám,
Fiúcska, füvellő falkám
A méztermő dombok mentén,
Az aranyos halmok hátán,
Barna Bojtosunk nyomában,
Mi cifra Cibók üszönkkel.
    Dalt nékem a fagy is mondott,
Éneket az eső ontott,
Más dalaim szél terelé,
Tenger habja hozta elé,
A madár is szókat szedett,
Fák teteje varázsverset.
    Göngyölítém egy gumóba,
Csavarítám egy csomóba;
Gumót szán mögibe dobtam,
A csomót kasomba csuktam,
Szánkón haza szállítottam,
A pajta elé kasomban;
El is tettem csűr héjába,
Rejtettem a révvékába.
    Dalaim rég a fagyon állnak,
Hű lakói hűs homálynak;
Hagyjam-e hidegen nótám,
Kihúzzam-e fagyról kótám;
Hozzam-e a házba végre,
Ládikámat lócavégre,
Híres ház fedele alá,
Tisztes lak teteje alá,
Föltárjam-e dalos táskám,
Kinyissam-e versesládám,
Fölfejtsem-e gumóm bokrát,
Megoldjam-e csomóm csokrát?
    Így mondhatok aztán jó dalt,
Gyönyörűket fújhatok majd
Egy falatka rozsfélétül,
Valamicske árpalétül:
Árpalét csak nem kínálnak,
Még csak gyenge sört se szánnak,
Szomjú szájjal reákezdem,
Víz mellett is megeresztem,
Ránk hogy vidám este jöjjön,
Nagy napunknak dísze nőjjön,
Holnap is hogy kedvünk teljen,
Új napunk hogy korán keljen!

Finn eredetiből fordította Vikár Béla