Hilaire Belloc: Tarantella

Emlékszel a kocsmára még,
Miranda?
Emlékszel a kocsmára még?
Ó, a szalma könnyű halma,
zizzenő lágy nyugalma,
és özön bolha fönn a piréni tetőn,
és az a kátrányízű bor!
S a vidám karaván: hajcsár mind valahány
ott a vadszőlős verandán –
Emlékszel a kocsmára még, Mirandám?
Emlékszel a kocsmára még?

S a vidám karaván, hajcsár mind valahány,
egy fillért sem kerestek,
és most fizetni restek;
és a koppantó s a mesék!
És míg a hipp! hopp! happ! szól,
mind ütemre tapsol,
és  a lány szaporán
a szobán át illan,
villan,
csillan,
erre-arra pillant,
koppant,  dobbant, minden pördülésre,
száll föl és le,
s a gitár peng ting! tang! tong! feléd –
Emlékszel a kocsmára még,
Miranda?
Emlékszel a kocsmára még?

Soha már.
Miranda,
soha már.
Ott csak az ősz csúcs vár,
s az Aragón, a zúgó hegyi ár.
Mély csend
elomolt síri bolt avarán,
hol a holt
könnyű lépté puhán tovaleng;
mély csend,
csak egy távoli zaj,
mint a végzet: a vízesés-moraj.

Fordította Tótfalusi István