Ernst Ferenc: kop(og)ások

tűz porlik
szét bennem
simítva éget el
lassan száradó
mederben
már a szél seper
halvány
bélyeglenyomat
a nyár
postást
játszik az ősz
mint legót rak
össze
leveleket hord
szét
néz és elidőz
amott
az utcasarkon
befordul már látszik
a tél elé rohan
mélán citerázik
fáj a dallam
mint a hó ropog
ahogy koporsó
fedélen a hant
egyre kopog
csak kopog