Nagy Horváth Ilona: Ecce homo

Ha rombolni akarok,
nézőpont kérdése,
túl sok vagy
túl kevés.
A katolikus nevelés
egyénre szabott
kaotikus tanait hallgatva
azt gondoltam,
hogy most inkább nem gondolok
semmire,
amire esetleg
gondolhatnék.
 
Vénámba mégis
konklúzió csepeg,
„a semmi ágán ül”
- érvénytelen interakció,
figyelmen kívül kellene hagyni,
továbbá mindent,
mi az egyenlőtlenséget
megfordítaná,
elvégre úrinő nem kollaborál
csak úgy.
Közben lelkesen rágom
számról a cserepet,
csak okosan,
csak okosan.
 
Nézd, mekkora
szemmel tudom nézni
az éjszakát.
Senki nem láthatja nálam
szebbnek a nagy kusza
semmigomolyt,
ahová titkon felreppennek
az álmok,
anyagtalanul,
oly semmin,
mint vagyok,
amikor
rovok sort
sor után,
ügyesen kerülve
tegnapok
kényelmetlen
perceit.
 
Holt idő.
Tanulni és dolgozni
kell,
az értelmen kívül
nincs értelme semminek,
ami ágán hát értelemszerűen
nem vacoghat semmi:
hív gondolat
vagy egyéb földi hívság.
Arra gondoltam,
ha jó ember nem lehetek,
szeretnék inkább latex
lenni,  
tarkómon parányi szeleppel,
így ha tettleg nem is,
de amint végeztem a rám
rótt szereppel,
sietve be lehetne hajtani
a szekrény aljába,
Isten meg
ne lásson.
 
Újrafogalmazott
amazon a
helyes út
emez oldalán.
 
 
Előre hajolok,
most ne állj mögém,
csak felveszem,
hogy fejedbe csapjam
a glóriát.
Hiszen nézőpont kérdése,
hogy túl sok
vagy túl kevés,
a magam világa,
a másnak nem levés,
és megint csak
az dönt,
honnan a nézet,
mekkora súllyal
bír,
ki
Istenről beszél,
de szellemet
idézett.
Soli Deo Gloria.
Látod, ezt
is tudom,
Tudod te is.
Kevés.
 
Törlést kérek,
homlokomon
még itt a pára,
teljesen ellepte már
ez a szenzitív naplemente,
melyben megdőlt
annyi nézet,
felnyaltalak tenyeredről,
az utolsó cseppig felhajtottalak,
még szédülök,
holott a kérdés egyszerű:
Te vagy vagy nem te.
Páratlanságom
teljes tudatában hiszek
a feldobott kőben,
a holnaptalan mában,
leesik végül mind.
És számít-e
az amplitúdó?
…mekkora
volt a repülés…?
Nem érdekes.
Csak az érkezés,
az értekezés minden
egyéb része
elhanyagolható,
csak az a kis
halk kattanás,
csak az
számít.
Ahogy
az ajtó
bezárul
mögöttem.