Valek Tünde: Ablakszemek

„szemem rajzolta meg alakod szívemben,
s szemeid szívemre nyíló ablakok,    
melyeken besüt a Nap, és gyönyörrel néz Rád.”
/Shakespeare XXIV. Szonett –részlet/

Erdőm újabb kalandos útra hív engem
Ózondús zöldjében fürdik a lelkem
A megszentelt ünnepi csendben
Fülem neszekre, szemem mozdulatra vár
Agancsos fák közt egy ölest ölelni varázs!
Hallik a patak locsogása, a bagoly huhog
Madarak csacsogása, s szárnyuk hogy suhog
Nyestek, rókák és megannyi vad
Osonva, dobogva zörrenti a finom avart
Páfrány remeg, ernyője lebben
Fák levelei közt serken a beszély
Ágak között táncol a haragvó szél
Mélyről, morajlón hördül az ég
Az erdőt sötét árnyak lepik
Mint egymásnak feszülő szarvasbikák
Szél vezérli ágagancsok bősz csatáját
Az eső megered, egyre csak ömlik
Égi zuhany alatt tisztul a táj
Mint űzött vad az eső elől futok
A vízfüggöny lebben, s amott
Egy mohával benőtt fekete üreg vár
Rozsdás vasajtó nehezen enged
De mégis bent vagyok
Könnyebbülnék ázottságomban
De az ajtó mögöttem csattan,
Most vagyok, csak igazán gondban
Feszélyez a nagy szurokfekete csönd
Az ajtónak dőlve földre csusszanok
Magamba roskadva esdeklőn kiáltok
Senki nem felel, pedig erősen fülelek
A koromfekete csönd, dermesztőn átölel
Ide nem hallatszik a kinti vihar
Bennem keringnek széjjel dobott szavak
Szeszélyesen száguld a sok riadt gondolat
Körülem, vesszen az éj, mely csupa veszély
Ébredj nyugalmam, belső békém
Kilátástalanságomból, lássak ki végre!
Lehajtom fejem, befelé figyelek
Segítőre találni, mily kegyelem!
S egy perc alatt, Ő hirtelen megjelent
Ahogy kimondtam, jött a felelet:
Vágylak – vágysz engem, vágyszem
Tudlak – tudsz engem, tudszem
Hívlak – hívsz engem, hívszem
Várlak – vársz engem, várszem
Kutatlak – kutatsz engem, kutatszem
Talállak - találsz engem, találszem
Látlak – látsz engem, látszem
Óvlak – óvsz engem, óvszem
Alakítalak –alakítasz engem, alakítszem
Az összetartozásban nincs gyűlölség,
Nincs küldés, nincs taszítás, nincs feledés,
Nincs veszejtés, nincs vakság
Nincs bántás és nincs nem tudás
Csak szeretet, remény, bizalom
S a lakokból lettek világra nyíló ablakok
Melyeken a napsugár, mint sok szem beragyog
S lett a sötét térben világosság
S a földön rézkilincsen csillogás
A kilincsnél most nincsen drágább kincs
Zárába illesztve az ajtó megnyíl
Újra a szabadba léphetek
Fogad madárdal, csillámló harmatcsepp
A vihar elült, a nap a tisztáson ragyog
Boldog vagyok, veled vagyok szabadon!