Molnár Dávid: A ködben egyedül

Ők átlátnak ezeken a fehér héjakon, ezeken a köd-hagymarétegeken. Folyton figyelnek engem. Hallom a suttogásukat, amikor súrlódik a kabátom ujja. Rólam beszélnek, de ha teljesen csendben maradok, azonnal elhallgatnak, hogy ne érthessem, amit mondanak. A kontúrjaik sose rajzolódnak ki a homályból. Ha elindulok feléjük, tartják a távot, le ne lepleződjenek. Persze csupán mindig pár lépésnyire vannak. Bele kéne hajítanom egy követ a ködbe, hogy szétszaladjanak. Egy akkora követ, mint a fejem, azt kéne odarepíteni közéjük! Félek, ezzel átlépném a határt, felbosszantanám őket, és közelebb jönnének, belépve a láthatóság gyűrűjébe. Látnám őket, tudnám, hogy nem tévedtem, nem csaltak meg az érzékeim, amikor a saját mocorgásom zajában felismertem a hangjukat, hogy nem csupán az én játszadozásom, ábrándozásom, az én kelletlen, bizarr szórakozásom ez. Semmi kétség nem maradna, semmi önámító biztonságérzet. Könyörgöm, Istenem, szálljon föl ez a sűrű köd! Ők nem léteznek a napsütésben.

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 09 20 Sinka István megemlékezés sajosandorest szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf