Kapui Ágota: Már nem emel

            -Apámnak-

Már nem emel
és nem lök el magától
a megbékélés
homlokon simít
és kézfején
a foltokat a zápor
lemossa majd
a kor pigmentjeit
én siratom
már mintha holnap volna
pedig a mában
néha láthatom
még üldögél
mint karszékének foglya
az arca ívén
ott a fájdalom
még tart a váll
és gerincét a vénség
nem törte meg  
a fején glória
a két szemén
már ott az égi kékség
és várja őt
az Úrnak jó fia