Hajnal Éva: petrivel – petri nélkül

petrivel

ma visszafelé olvastam egy petri verset
a sorokat alulról fölfelé
ő a másik fotelben ült
amúgy kabátban
lábát keresztbe fonva
kalapját az asztalra tette és hallgatott
figyelt
sovány arca
konok magána
betüremkedett a sorok közé
a házak sipkáján már fény suttogott amikor elaludtam
petrivel töltöttem az éjszakát gondoltam álmomban
ő mosolygott ezen
és rágyújtott a következő cigarettára

*

petri nélkül

halálosan unom már ezt a felolvasást
jó ideje ülünk
ebben a rezzenéstelen könyvtárban
és még csak ott tartasz
hogy a nagymamád micsoda költő volt
huszonheten hallgatunk
egy huszonöt tagú csoport azt hitte
az álomfejtésről lesz ma itt előadás
elnézték a dátumot
becsületből maradtak
már épp kezdődött és a könyvtáros hölgy megkérte őket
odakint pedig amúgy is vacogtató a hideg
riasztó belegondolni
hogy igaziból csak ketten lennénk
a moderátor és én
te mit sem tudsz erről
azt gondolod
neked
miattad a tömeg
és valóban
úgy olvasol fel verseidből
mint a legnagyobbak egyike
mindenki az óráját nézi
én azon gondolkozom
miért nem érzékeltette eddig valaki
hogy rettenetesen írsz
hogy fárasztó
ahogy felolvasol
én sem mondtam el soha mit gondolok
igaz
nem is dicsértelek
de most egyre rosszabbul érzem magam ettől
mintha hazudtam volna
el kéne menni valamilyen ürüggyel
hogy a végén ne kérdezd meg milyen volt
most olvasod az utolsó verset
meghajolsz
széles mosollyal közelítesz
én
óriási koppanásra ébredek
leesett az ágyamról a petri összes
amit elalvás előttre terveztem
izzadságcseppjeimet törülgetem
vizet kortyolok
rémisztő
petri nélkül
miket álmodik össze az ember