Szervác József: Vacak

Arcomban arcod. Bánatod,
mint ínyed ízét, rám hagyod.
Nekem az nem szoroz, nem oszt,
a bánat bennem őshonos.

Ki vagy? Egy zátonyra futott
simogatás alatt halott-
szelíd gyerek. Egy pillanat,
s föloldozol. Te kis vacak,

ámok hitem, hogy megelőzd,
fölélem belőled az őszt!
Mi vagy te? Kisded hatalom.
Minden fenekvő évadom:

csipás tavaszom, szemtelen
nyaram, életfogytig telem,
hát kurvulj el velem, te lány
ezen a végekig silány

demokratikus lepedőn
dolgom legyél és betevőm,
kivégzésnyire testközel.
Halj meg. S utána még ölelj.