Cságoly Péterfia Béla: Elmentek?!

Alig múlt egy éve, hogy rendszeres szerzőnk, barátunk Kapui Ágota költő, vétlen közlekedési baleset áldozataként, értelmetlenül és váratlanul itt hagyta a földi létet.  Mindig derűs lénye nekem, nekünk – persze versei is – nagyon hiányzik.

Érteni volna jó a bábeli zűrzavart
kattogó csettegő raccsoló sziszegő
nyelvek dühöngő kavalkádját
érezni a patikamérlegnyi ürességet
a kihörpintett méregpoharakban
újratölteni csordultig a csendet
értelmes emberi szavakkal
feléleszteni az alvó érzékeket
tapintani az érdeset látni az élet
színpalettáját ízlelni a rosszat és a jót
észlelni az árnyalatskálát igen és nem
a bogár feketéje és szemfehérje között
szimatolni a verejtékező nyár ezernyi illatát
elárasztani vágyakkal a lélek sivatagját
gondolattal az átmosott agyakat
a tekervények kilúgozott labirintusát
tisztánlátással a gyűlölettől homályos szemet
emberszeretettel a dogmákkal elvadított világot   

    [Érteni volna jó]          

Nem ő kezdte kortárs irodalmár barátaim és megbecsült szerzőtársaim közül az elválást. Immár tizennyolc éve, hogy Szervác Jóska elhagyott bennünket. Élénken emlékszem az utolsó találkozásunkra a budapesti Fregatt sörbárban. Talán Döbrentei Kornél is ott volt. Szervác nagy szakállából és hajbozontjából már csak a szeme villogott ki, az sem úgy, ahogy régebben, nagyon beteg már, de azért sok vodkát legurított a torkán. Látszott rajta, hogy valami súlyos szervi baj is rágja belűről, hiszen csak egyszer harsogta bele koccintás után, ahogy szokta, a kocsmazajba –már elég halkan –, hogy „k… anyját minden kommunistának”!
-Mi van veled kérdeztem?
-Megdöglöm nemsokára mondta, idézve önkéntelenül is verséből az Átdolgozások Sanzon-ciklusából [„Döglött poéta jó poéta”].
Elméje is elfáradt, belül felőrlődött, nemcsak a szocialista rendszer kirekesztő kultúrpolitikája, műveinek kiadatlansága nyomasztotta[keményfejű, az erkölcsi mércét magasra tevő, megalkuvást a kommunistákkal és kiszolgálóikkal nem ismerő, „nehéz” ember] évtizedek óta, de elégedetlen volt a rendszerváltás utáni, neokapitalista társadalmat kialakító állapotokkal is. Azután pár hónappal később, 2011. június 16-án itt hagyott bennünket…

Mi kell még? Élsz s szeretheted magad,
s egészen elviselhetővé
törpült minden körötted, s benned is.
Berendezkedni könnyebb kis magányban.
Ne félj, a kertitörpék csöndesek.
A szolganép pedig tapintatos.
Talán a gyermekek zavarnak? Hát,
igen. A gyermekekkel nincs mit kezdeni.

    [Levél egy XIX. századi elmegyógyintézet ismeretlen főúri lakójához]

Folytatva a szomorú listát, 2018. február 10-én Jagi[Jagos István Róbert szerkesztőtársunk is] elment. Nem értettem, máig sem értem! Első öngyilkossági kísérlete előtt októberben még hosszasan beszélgettünk, tervezgettünk vele Szegeden a Szózat jövőjéről, Jagi újabb, formálódó verseskötetéről egy sörözőben. Nem vádollak, de magunkra hagytál, kicsit el is árultál minket Jagi!

A békés halálban nem hiszek.
Ott, ahol izzad a test és riadnak szemek,
csakis küzdelem a vég.
Nem tudom, te mit akarsz.
Föláldozást, gödröt,
vagy csak szórjam szerteszét?

    [Jagos István Róbert: Akaratod szerint]

A 2018. év amúgy is szerencsétlennek bizonyult. Januárban Jagos Pista, majd júniusban, pár nappal Kapui Ágota halála előtt elhunyt a kortárs magyar- erdélyi költészet kiemelkedő alakja Kányádi Sándor. Évek óta nem találkoztam vele[egyébként sem sokszor], de élénken él bennem, hogy válogatott verseinek kiadásakor, dedikálásra kérve „kedves Mester” megszólításomra derűsen rávágta: „szívesen ajánlom, de mester a hóhér”!

megcsodáltam a nagyvilág
csodálnivalóan szép
katedrálisait
de imádkozni csak itthon
gyermekkorom öreg
templomában tudnék
ha tudnék

    [Egy zarándok naplójából]

Az ide év sem mentett mentette meg szétszórtatástól alkotói közösségünket, három hónapja elhunyt – hatalmas űrt hagyva – Gaál Áron író, műfordító barátom, a Kortárs rovatunk avatott szerzője. Kiegyensúlyozott derűs lénye, a pilisjászfalui, egykor Gaál Mózes által épített kúriában  
könyvritkaságai és mai műfordításai közti beszélgetéseink, közös tervezgetéseink póttolhatatlanok számomra.

Lehet- e az időben visszafele élni?
előre nézve csak hátrálni…
Tolakodva hosszú sorban,
zászlóval, dobbal a végére állni…
s várni?!

    [Lehet–e?]

Ők sajnos már elmentek, de ígérem, hogy a Szózat oldalain és a szívünkben mindig is tovább élnek!

Pomáz, 2018. június 30.