Albert Zsolt: Eltévedni indulok, és ha lehet beléd szaladni

Most vettem észre, hogy vízen járok,
mert eddig a túlpartot figyeltem ahol állsz.
Ezelőtt nem tudtam miként kell hinni,
csak most, hogy kihúztad alólam a talajt.

Köszönöm a nehézséget, az akadályt,
gyaloglás közben a botlató völgyeket.
Felfelé suttogok beragadt kapucsengőkön,
kiterített térkép leszek járdákkal, házakkal.

Eltévedni indulok és ha lehet beléd szaladni.
Legurul a szekér, végig a domboldalon,
derékig ér a fű, mellkasomban erdők zaja,
felrázott párnám alatt cigány hegedül.

Néhány lépés választ el a merüléstől,
a vízipókok könnyezve röhögnek rajtam.
Látok, mint aki az életében először lát,
majd a félelemtől mégis becsukja szemét.