Szokolay Zoltán: Jegyzetdal

Terrornak mától azt nevezd tehát,
mi úgy lopakszik korból korba át,
hogy rejtőzködve álarcot cserél,
majd jótevődként lép fel, úgy ígér
boldogulást, de hálót vet ki rád,
megszervezné, hogy bálványozd, imádd.
Terrornak azt nevezd, ami
szabadságot tud játszani,
meg-megcsillantva hirtelen
odafönn, aztán idelenn,
hogy fontos mindenütt te vagy,
vigyáz majd rád, csak el ne hagyd,
miközben fájva vonszolódsz
a part felé, kések felé,
hol majd ő ontja véredet,
és megmentődként ünnepelheted.
Életmentőnek ne nevezd,
ki lassan öl, mert úgy szeret,
akinek zsákmánya lehetsz,
szabadon soha nem ereszt,
minden más zsarnoktól megóv,
heterofób, homofób, bifób,
szélső, középső, bármely oldali,
agyadba írja, mit kell mondani,
megtanít egyenmosolyt hordani,
zsinóron rángat jóembereket,
eljátszat velük játszmás ügyeket,
hogy nincs is itt, már úgy van itt,
csak elszorítja ujjaid,
elhallgattatja éneked,
vasajtó brong, kerék visít,
a lélek is csak test lehet,
már úgy van itt, hogy nincs is itt.
Terrornak ezt nevezheted.