Kiss-Teleki Rita: Még dolgom

Mennyi sors kapaszkodott beléd,
néhány évre megállt az idő,
amilyen közelről figyeltél láthattad
milyen, ha belülről feszítő,
mégis néma, mint a rák a sejtjeimben,
pedig a csendből aligha nő virág,
remény a feketében nincsen,
még most is tudok sötéten gondolni,
hogy élni akartam, akárcsak anyám,
ez az eleje vagy már a vége,
még azt sem tudtuk igazán,
de a fontos úgysem múlik el,
és én megnyugodni akartam neked,
mert veled van még dolgom
vigyázni múltat, vigyázni gyermeket.